Hírek
2012. Október 20. 10:46, szombat |
Helyi
Forrás: lvp
Tizenhárom jelöltből választ gazdasági alpolgármestert Szentendre
Hirdetésben keresett gazdasági alpolgármestert Szentendre, a pályázók közül novemberben választja ki a testület, hogy ki tölti be a posztot. Az új költségvetéssel pedig sokkal tisztábban látszódik, mire mit költ a város.
Egyedülálló a szakemberek szerint a város új költségvetése, melynek hatását a szentendreiek is hamarosan érezhetik. Polányi Sándor, a reorganizációért felelős alpolgármester szerint úgy fogják majd érezni a város lakói, hogy ha bármi kérdésük és problémájuk akad, arra bárhonnan is kapják majd a választ, ugyanazt fogják kapni.
„Az új költségvetésből a képviselőkön keresztül sokkal világosabban láthatják majd a szentendreiek, hogy mire mit költ a város” – szögezte le Polányi Sándor.
A reorganizációért felelős alpolgármester hozzátette, nem költ majd többet Szentendre, mint eddig, mivel az új rendszer önmagában nem teremt még pénzt, de minden szerződésnél felmérte a városvezetés, hogy lehet-e olcsóbban.
„Nem egyszerű költségcsökkentés történt, de eddig már az apró döntéseknek köszönhetően 333 millió forint megtakarítást hoz éves szinten” – emelte ki az alpolgármester.
A rendszert már kiépült, melyet már csak működtetni kell. Ehhez szükséges a gazdasági alpolgármester személye, aki összefogja a szakembereket. A posztra tizenhárman adtak be pályázatot, a képviselők pedig november elején döntenek a pozíció személyéről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
