Hírek
2024. November 03. 08:33, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Vizsgálat indult az újvidéki vasútállomáson történt baleset ügyében

Vizsgálat indult Szerbiában az újvidéki vasútállomáson történt pénteki baleset ügyében, amelynek során tizennégy ember vesztette életét és több mint harmincan megsérültek.
Az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken dél előtt néhány perccel szakadt le, maga alá temetve az épület bejáratánál tartózkodókat. Az áldozatok és sérültek felkutatása pénteken késő estig tartott, a tizennégy halott között négy fiatalkorú is volt, a legfiatalabb áldozat egy 6, illetve 10 éves testvérpár volt.
A vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, a munkálatok azonban 2024-ben is folytak. Goran Vesic építésügyi miniszter az idei év júliusában jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált. Akkor azt is elmondta, hogy a felújítás 16 millió euróba (6,5 milliárd forint) került.
A tárcavezető pénteken közölte: az elkövetkező napok során felkutatják a felelősöket, és kiderítik, miért nem újították fel a most leomlott előtetőt az épület többi részével együtt, és ki nyilvánította biztonságosnak a szerkezetet.
Mint mondta, válaszokat várnak a közlekedési intézettől, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra állami vállalattól és a rekonstrukciós munkálatokat végző kínai kivitelezőktől. A kínai fél pénteken azt közölte, az előtető felújítása nem szerepelt a tervek között.
Az újvidéki műemlékvédelmi intézet szombaton közleményben tagadta, hogy köze lenne a katasztrófához. A közlemény szerint a műemlékvédelmi intézet nem tiltotta meg az előtető felújítását, csak azt kérte, hogy a felújítás során ne sérüljön az épület hagyományos megjelenése.
Ivica Dacic belügyminiszter szombaton bejelentette, húsz embert hallgatnak meg az ügyben, és a felújítási munkálatokra vonatkozó dokumentumokat is átvizsgálják. A helyszín vizsgálata pénteken lezárult.
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek este a nemzethez intézett, televízióban is közvetített beszédében az ügy politikai és büntetőjogi felelőseinek a felkutatását követelte.
Szerbiában szombatra nemzeti gyászt hirdettek, Újvidéken és a Vajdaságban pedig háromnapos gyász van érvényben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.