Hírek
2014. December 05. 07:33, péntek |
Helyi
Forrás: MTI/MTI Fotó: Bruzák Noémi
Visegrádi országok kerámiaművészeinek alkotásai Szentendrén
Vizitáció – V4 címmel a visegrádi országok kerámiaművészeinek alkotásaiból látható tárlat csütörtöktől a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) kiállítótermében Szentendrén.
Tájékoztatta minderről az MTI-t a kiállítás kurátora. Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész, a Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központ vezetője elmondta, hogy a tárlat anyaga 18 – lengyel, cseh, szlovák és magyar – művész alkotásaiból áll össze, amelyek az elmúlt években a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon készültek, és egyfajta pillanatfelvételt nyújtanak a kerámia lehetőségeiről. A művek - hasonló címmel – Pozsonyban már láthatók voltak – tette hozzá.
A kurátor emlékeztetett arra, hogy a hódmezővásárhelyi kerámiaszimpóziumok összegyűlt anyaga a város kerámiagyűjteményét alkotja, és a 17 év alatt olyan kollekció keletkezett, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre több helyen is ki tudnak állítani.
Mint a keramikusművész felidézte, a szimpózium ötletét az adta, hogy Hódmezővásárhelyen jött létre a 60-as években az ország egyik legismertebb gyára, az Alföldi porcelángyár, amelyet a házgyári lakások igényeinek kielégítésére hoztak létre.
Pannonhalmi Zsuzsa kiemelte: a külföldi tulajdonba került üzemben szerencsére szívesen látják a professzionális keramikusokat, és mindenfelől lelkes, szeretetteljes támogatást kap a vásárhelyi kerámiaközpont, amely mostanra egész esztendőben működő nemzetközi centrummá vált oktatással, kiállításokkal.
A tárlat december 19-ig látogatható a MANK szentendrei kiállítótermében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
