Hírek
2013. Május 08. 12:13, szerda |
Helyi
Forrás: Ménkű Judit
VÍGadjunk együtt – a nézők is színpadon a Színházak éjszakáján

VÍGadjunk együtt - talán ez lehetett volna a Vígszínház jelmondata a Színházak éjszakáján. De akár volt mottója, akár nem, a lényeg, hogy egy felejthetetlen élményt ajándékozott mindenkinek múlt szombaton.
Jómagam is részt vettem az este tíz órakor kezdődő Csárdáskirálynő nyílt próbáján. Az ajánló már önmagában rendkívül izgalmasan hangzott. „Egy próba, ahol minden lehetséges…” És valóban meg is történt minden, ami csak megtörténhetett.
Egy színdarab létrejötte csodálatos alkotói folyamat, mely során a rendszer minden alkotórésze azon dolgozik, hogy egy egész jöjjön létre. Beavatni a nézőt ezekbe a számukra ismeretlen háttérmunkálatokba rendkívül nagyvonalú gesztus és nem utolsósorban hatalmas bátorság is. Hiszen mit lát a néző, ha beül egy darabra, egy Rómeót, egy Júliát. Nem az embert, hanem a szerepet. És persze ezért is megy oda. De van abban valami rendkívül izgalmas, amikor profi színészeket, rendezőket figyelhetünk meg munka közben. Hiszen ez is „csak” egy munka.
A Vígben pedig egy igazán egyedi előadást láthattunk, érezhettünk, szagolhattunk múlt szombaton éjszaka. A Csárdáskirálynő egy remek feldolgozása, megspékelve olyan előre kitalált poénokkal, hogy folyton könnyünk csordult a nevetéstől. Minden a közönségnek szólt, ahogy az már lenni szokott, de most a közönséggel együtt. Együtt énekelhettük – sőt kötelességünk is volt – a szebbnél szebb dallamokat. Mi is aktív részesei lehettünk ennek a próbának, s akik elég bátrak voltak, hogy még a színpadra is felmerészkedjenek, ajándék színházjeggyel lehettek gazdagabbak.
Ezen a varázslatos estén, mind a színészek, mind a rendező-igazgató Eszenyi Enikő és megannyi segítő munkatárs, valamint a résztvevők is együtt dolgoztak, dolgozhattak ezen a darabon. Nem is tudom, hogy történt-e már valaha ilyen. Egy egész színháznyi közönség nem, mint passzív megfigyelő, hanem mint aktív résztvevő vett részt egy darab magalkotásában. Azt hiszem, az ott lévők közül mindenki nevében mondhatom, hogy csodálatos érzés volt.
Köszönet Eszenyi Enikőnek, a színház igazgatójának, valamint a Vígszínház művészeinek és munkatársainak hogy egy ilyen páratlan esemény létrejöhetett. Már csak egy évet kell aludni a következő Színházak éjszakájáig! Addig is, ahogy a következő évad mottója hangzott: Álmodjunk ébren!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik