Hírek
2014. Augusztus 05. 07:34, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Vegyszert ihatott a Szentendrén holtan talált 34 éves férfi – van gyanúsított is
Valószínűleg szabálytalanul tárolt vegyszerből ihatott meg egy kisebb mennyiséget az a 34 éves férfi, akit holtan találtak szombaton Szentendrén.
A haláleset kapcsán egy ugyancsak helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfő délután az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea a történtekről vasárnap csak annyit mondott, hogy a helyszíni és a halottszemlét a Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le. A nyomozás érdekeire hivatkozva az eset körülményeiről akkor nem adott tájékoztatást, de azt közölte: halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárás.
A nyomozás eredményeként egy 64 éves szentendrei férfit hallgattak ki gyanúsítottként – tájékoztatott a szóvivő hétfőn.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított által szabálytalanul tárolt vegyszerből szombaton délelőtt fél tizenegy körül a 34 éves férfi kisebb mennyiséget megivott, feltehetően véletlenül, majd rosszul lett. Az eszméletlen állapotba került férfi életét az orvosok már nem tudták megmenteni.
Az ügyben szakértők bevonásával folytatja a nyomozást a rendőrség – tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
