Hírek
2016. Július 05. 08:00, kedd |
Helyi
Forrás: Dunabogdány Önkormányzata
Vasárnap ismét Nagy Ugrás Dunabogdányban
Július 10-én, délután 3 órakor ismét csobban Magyarország! A WWF felhívására 8 megyéből 15 település jelentkezett.
Vasárnap a Duna, a Dráva, a Tisza, a Szamos, a Sajó, a Túr és a Séd patak is részt vesz a Nagy Ugrásban, Gyermelyen pedig egy név nélküli patak a 207. helyrajzi számú vízfolyás lesz a főszereplő.
A WWF Magyarország Duna napig, azaz június 29-ig várta a regisztrációkat a Nagy Ugrás idei, országos kihívására, amelyre ebben az évben 15 település jelentkezett. Amellett, hogy a Nagy Ugrás az európai folyók ünnepe, régiónkban ez a nap összeforr a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum emléknapjával, az 'Európa Amazonasa' nappal. Ezen a napon tisztelgünk a kezdeményezés előtt, amely célul tűzte ki a Duna vízgyűjtő területének 5 országon átnyúló, közös természetvédelmi kezelésének megvalósítását.
"Megtiszteltetés számunkra, hogy idén a Bioszféra Rezervátum területén található Heresznye partnerként csatlakozik a Nagy Ugráshoz, és a július 9-én megrendezendő hagyományos Dráva Félmaratont "Európa Amazonasának" szentelve rendezik majd meg, mielőtt vasárnap, ugyancsak egy sportnapot követően csatlakoznának a délutáni Nagy Ugráshoz" - közölte Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.
Idén újra csatlakozott a kezdeményezéshez Nagykörű is, ahol a WWF 2008-ban megrendezte az első hazai Nagy Ugrást. Ugyancsak hagyományos csatlakozónak számít a tavaly már sikeres és jó hangulatú csobbanásoknak otthont adó Törökszentmiklós, Sződliget és Sajóörös is.
Herend a Séd-pataknak szán majd főszerepet, Sződligeten az önkormányzati gyermektábor lelkes csapata vesz részt a dunai Nagy Ugrásban, Nagymaroson a Visegrádi várral szemközti szabadstrandon lesznek események. Az alig 650 fős Cégénydányádon a Szamos élővilágával foglalkoznak majd, Ibrány a Tisza-parton sporteseményeket rendez, Túristvándiban pedig a Túr folyóhoz kapcsolódó helyi kulturális értékeké lesz a főszerep.
Zebegényben sárkányhajókról és kenukról ugranak majd, Vácott az emberek élőláncot alkotva sétálnak majd a Dunába, míg Gyermelyen egy névtelen patak, a 207-es helyrajzi számot viselő vízfolyás is nevet kap a Nagy Ugrás napján. Idén Kisoroszi is rendez Nagy Ugrást, így ezen a szakaszon a Duna mindkét partja bekapcsolódik az ünneplésbe, hiszen a túlparton, Dunabogdányban lesz a WWF Magyarország Nagy Ugrás eseménye.
A Coca-Cola Magyarország és Dunabogdány Önkormányzata által támogatott eseményre kerékpártúrával is el lehet majd indulni Budapestről, a helyszínen pedig 11 órától várják a látogatókat. Az első 300 Nagy Ugrásra regisztráló ajándékokat kap, de lesz óriáscsúszda, kézműves sarok és strandröplabda bajnokság is.
Fotó: greenfo.hu
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.
