Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2016. Augusztus 02. 07:44, kedd | Kék hírek
Forrás: mti

Vádat emeltek a lopott árammal gyermekük halálát okozó szülők ellen

Vádat emeltek a lopott árammal gyermekük halálát okozó szülők ellen

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a férfit és nőt, akinek hároméves fia halálos áramütést szenvedett a tiszavasvári lakásukban lévő,

lopott árammal működtetett zárlatos hűtőszekrény miatt - közölte a főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Szilágyi László elmondta, a vádirat szerint az öt kiskorú gyermeket nevelő, nehéz anyagi körülmények között élő szülők 2015 májusában egy ismeretlen személy segítségével úgy vezették be az elektromos áramot az utcai hálózatról lakásukba, hogy a légkábelre egy kampót akasztottak, amelyről a vezetéket a szobaablakon keresztül a folyosóra vezették, innen pedig további elosztó vezetékeken jutott el az áram a hűtőszekrényig.

A zárlatos hűtőszekrényt közvetlenül ellátó elosztós vezeték burkolata megsérült és azon földelés sem volt. Július 27-én az édesanya gyermekeivel és rokonaival tartózkodott a lakásban, játék közben hároméves fia hozzáért a hűtőszekrény hátsó burkolatához, és halálos áramütés érte.

A vádirat utal arra is, hogy a gyerek halála azért következett be, mert a vádlottak a lopott áramot megfelelő biztosítóberendezések nélkül használták a lakásban, ráadásul hűtőszekrényük is zárlatos volt. Amennyiben a vádlottak biztosítóberendezést használtak volna, a baleset nem következett volna be.

Szilágyi László megjegyezte, az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottakkal szemben, akiknek a bűnösségéről a Nyíregyházi Törvényszék fog dönteni.

Az áramlopás miatt szabálysértési eljárás indul a szülőkkel szemben, az eltulajdonított áram értéke nem haladta meg az ötvenezer forintot - tette hozzá a főügyészség szóvivője.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek

Ötmillió forint értékű marihuána

Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek

Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden

A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.