Hírek
2016. December 14. 10:00, szerda |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
V-8 Kupa
November 26-27. között immár 7. alkalommal került megrendezésre a Vizes Nyolcas Uszoda hagyományos úszóversenye, a V-8 Kupa Integrált Úszóverseny, melyen igazolt és amatőr sportolók vehettek részt.
Ennek kapcsán Drégely Miklóssal, a létesítmény igazgatójával készített interjút Szentendre Önkormányzata.
A verseny fő célja, hogy a helyi és a kistérségbe tartozó gyermekek és felnőttek felmérhessék tudásukat, motiváljuk őket az egészséges és sportos életmódra, valamint elősegítsük a fogyatékkal élők elfogadását, társadalomba való beilleszkedésüket. A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy mindenki jól érezze magát, és kellemes emlékkel távozzon. Ezért az eddigi gyakorlattól eltérően a leigazolt úszó-, triatlonos- és vízilabda versenyzők versenyen kívül álltak rajthoz, ezzel is szabad teret engedve az amatőröknek.
A versenyen közel háromszázan vettek részt, közülük harminc fogyatékkal élő. Nagyon örülünk ennek a számnak, ugyanis az idei évben nagy hangsúlyt fektettünk az integráció megvalósítására.
Nagyon köszönjük a segítséget a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulóinak, akik önkéntes munkájukkal járultak hozzá a kezdeti technikai nehézségek ellenére a verseny lebonyolításához, valamint a Magyar Úszó Szövetségnek, a Magyar Triatlon Szövetségnek és a Magyar Vízilabda Szövetségnek az együttműködésért. Végül, de nem utolsósorban köszönjük szponzorainknak a sok-sok értékes ajándékot, melyek minden gyermek és felnőtt számára örömet szereztek.
Vasárnap zajlott a „manók versenye”, melynek főszervezője Mattesz Csilla, a Vízipók Egyesület elnöke és csapata volt. A versenyen 56 óvodás indult. A vándorserleget az összetett versenyben legjobban szereplő Barcsay Jenő Általános Iskola nyerte.
Szponzorok: Avon Cosmetics Hungary Kft., Dark Sun Szolárium Stúdió, Fülöp Zsolt, Hoppá Grafikai Stúdió Kft., Ivancsics Ilona és Színtársai, KÓPÉ UVSE, Lyreco, Manta Swim Kft., Oxxo Racing Team, Pólóbár, Postáslido Sportcentrum, Skanzen, Unix Autó Kft., Vízipók SE.
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
