Városlista
2025. szeptember 13, szombat - Kornél

Hírek

2016. Augusztus 09. 08:00, kedd | Helyi
Forrás: Visegrád Önkormányzata

Ünnepi programok Visegrádon

Ünnepi programok Visegrádon

Visegrádon augusztus 19-én és 20-án is színes programok várják az érdeklődőket.

Augusztus 19-én, pénteken 20 órától a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia Fúvószenekara ad ünnepi koncertet a visegrádi Rendezvénytéren. A műsorban katonaindulók, valamint népszerű hazai és külföldi zenekari művek csendülnek majd fel.

Ebben az évben van Görgei Artúr tábornok halálának 100. évfordulója. Visegrádon ez alkalomból emlékévet hirdettek, és ennek apropóján kérte fel a város a katonazenekart az idei gálakoncerten való közreműködésre. A fináléban természetesen a Görgei-indulót is hallhatja majd a közönség.

A koncertet követően, 21:15-től tűzijáték lesz a Duna felett Nagymaros és Visegrád közös rendezésében.

Augusztus 20-án, szombaton ünnepi programokkal várják az érdeklődőket. Délelőtt 9 órától szentmise és kenyérszentelés lesz a Keresztelő Szent János Római Katolikus Plébániatemplomban, majd ünnepi műsort ad a MúzsArt Színházi és Művészeti Műhely Egyesület.

Este 20:30-tól az "Anconai szerelmesek" című zenés komédiát láthatják a színházkedvelők a Rendezvénytéren a FAKULT Egyesület előadásában.A dunabogdányi fiatalok 2008-ban óriási sikerrel mutatták be ezt a színművet. A premiert jó néhány előadás követte és most úgy döntöttek, hogy felújítják a darabot.

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek

A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik