Hírek
2013. Április 05. 09:27, péntek |
Helyi
Forrás: lvp
Újabb lépés a pismányi óvoda megvalósításában
Még nem száz százalék, hogy megvalósulhat Pismányban a tervezett óvoda megépítése, az önkormányzat azonban vizsgálja a további források lehetőségét. Átcsoportosítással és a fenntartás támogatásával létrejöhet az óvoda.
Egres úti óvoda építésének ügyét is tárgyalta a testület legutóbbi ülésén, miután a korábban tartaléklistára került pályázat a közelmúltban mégis nyert. A városvezetés így elkezdte a projekt előkészítését.
A testület döntött a helyszín biztosításáról, melyhez az önkormányzat a Városi Szolgáltató Zrt-vel földhasználati szerződést köt. Emellett a saját forrásról is határozott a közgyűlés, mely a későbbiekben még vizsgálja, hogy milyen egyéb összegek szükségesek az óvoda megvalósításához. Dietz Ferenc polgármester az ülésen kifejtette, hogy egyelőre még nem teljességgel biztos, hogy megvalósulhat a pismányi óvoda, mivel ahhoz a pályázati összeg még nem elegendő, így az egyéb forrásoktól függ.
Mivel a testület korábban már elfogadta a város költségvetését, ezért most azt vizsgálják a hivatal munkatársai, hogy átcsoportosítással hogyan lehet még pénzt biztosítani az óvodai beruházásra. A megvalósításon túl pedig a leendő óvoda működtetésére is forrást kell biztosítani, amihez a polgármester az Magyar Önkormányzatok Szövetségének a segítségét, támogatását kérte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
