Hírek
2012. November 29. 09:34, csütörtök |
Helyi
Forrás: V-8
Új tárlattal vár a V-8
Újabb kiállítás nyílt a V-8 Galériában, mely ezúttal Varga József Zsolt, Barcsay-díjas képzőművész alkotásait mutatja be a közönségnek. A tárlat december 15-éig látható.
Varga József Zsolt kiállítását szombaton nyitotta meg Herpai András művészettörténész a V-8 Galériában. A Barcsay-díjas képzőművész 2010-ben diplomázott a Képzőművészeti Egyetemen, témáiban igyekszik a számára lényeges mondanivalót koncentráltan és egyszerűen kifejezni, mint például a bent lét és kint lét megfogalmazása.
A sarokpontok a mennyezeten és a padlón belső, változó útirányt rejtenek magukban. Mindez egyfajta válaszút dilemmát is felvet, amely az ember lelki életének bezártságát és nyitottságát, valamint a változtatásra kényszerülő élethelyzeteit és megújuló útját jelképezi az életvitelében.
Az ember tárgyi kötődések nélküli helyzete környezetében. Ahogy formálódik, változik testi, lelki létében. Az ember léte egyedül és valakivel. Jelenlét a múlt és jövő közötti pillanatban Istennel, a hittel. Érintkezési pontok keresése, amelyekhez az igazodás és alkalmazkodás biztonság érzetet ad. Szituációk, amelyek kibillenthetnek a megszokottból és változást eredményeznek.
A kiállítás december 15-éig megtekinthető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
