Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2013. Június 19. 08:17, szerda | Helyi
Forrás: mti/MTI Fotók: Kovács Attila

Új épületben a Ferenczy Múzeum – újdonságok és régi hagyományok

Új épületben a Ferenczy Múzeum – újdonságok és régi hagyományok

Átadta a Ferenczy Múzeum új épületét kedden, amely Szentendre legnagyobb világi műemlékében lelt otthonra. A Ferenczy-hagyaték mellett a szentendrei festészet áll a középpontjában, újdonság pedig a pincerendszer kőtára.

A múzeum keddi ünnepélyes megnyitóján az épület történetéhez kapcsolódva avatták fel Radnóti Miklós emléktábláját az udvar falán: a költő ide vonult be második munkaszolgálatára 1942 júliusában. Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára megnyitó beszédében kiemelte: az új Ferenczy Múzeummal teljesednek ki a szentendrei múzeumi fejlesztések. A vidéki kulturális intézményhálózat év eleji átalakításával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy minden visszakerült a helyére.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány és az önkormányzatok közötti tárgyalások során Szentendre igazi partner volt. A múzeum működéséhez a központi költségvetés 141 millió forinttal, a város 50 millióval járul hozzá, utóbbi Halász János szerint országosan is kiemelkedő mértékű hozzájárulás. A fejlesztés az Új Széchenyi Terv segítségével jött létre, a kiállítás megvalósításához 55 millió forint támogatást biztosított a kulturális államtitkárság.

Ferenczy Múzeum Szentendre - épületátadás, emléktábla-avatás

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete arról szólt, hogy Radnóti Miklós magyarnak vallotta magát, „személye jól illusztrálja, hogy évek hosszú során át mi történt zsidó honfitársaimmal. Magyarnak tartották magukat, Magyarországot a hazájuknak, és a magyarnál is magyarabbak szerettek volna lenni”.

A misszióvezető kifejtette, hogy a magyarországi zsidóknak a holokauszt során összes álmuk, törekvésük, reményük összetört, és ezt a nácik és magyar kollaboránsaik okozták.

„Radnóti Miklós mindannyiunk számára elsősorban költő, aki a világirodalom egyik legszebb szerelmes versét írta. (...) Emlékezzünk rá úgy, mint a 20. század egyik legnagyobb költőjére” - mondta Ilan Mor.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton múzeumigazgató köszöntőjében hangsúlyozta: fontosnak tartották a szembenézést az épület múltjával, benne legsötétebb korszakával is, amikor munkaszolgálatosokat gyűjtöttek itt össze, és a költő ebben az épületben raboskodott. Hozzátette: a számvetés egyúttal új kezdet is, amikor a Ferenczy Múzeum azokhoz a nemes hagyományokhoz tud visszatérni, amelyet az egykori építtető, Pajor Gáspár, a Ferenczy család vagy a két világháború közötti szentendrei festők hagyatéka testesít meg.

Ferenczy Múzeum Szentendre - épületátadás, emléktábla-avatás

Dietz Ferenc polgármester köszöntő beszédében felhívta a figyelmet: az épület úgy újult meg, hogy megőrizte lényegét, és „végre megtalálta végleges rendeltetését: a kultúra közvetítését”.

A múzeumépítés 2011. október 14-étől 2012. december 3-áig tartott, a mintegy egymilliárd forintos fejlesztés eredményeként az egyik legkorszerűbb a vidéki múzeum jött létre, egyebek mellett információs pultokkal, beépített hangosító rendszerrel.

Az átadást követően felidézzük a múzeum és a beruházás történetét illetve programjait is.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Felszólította Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.