Hírek
2016. Június 07. 09:00, kedd |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Trianoni megemlékezés Szentendrén
Szentendre Önkormányzata a Kálváriadombon, a Trianon emlékműnél tartotta megemlékezését a nemzeti összetartozás napja alkalmából pénteken.
A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”- hangzott el a megemlékezés kezdetén.
Az ünnepségen az önkormányzat nevében Petricskó Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt, aki maga is a határon túlról származik.
“Én, mint Kárpátaljáról származó magyar ember abban hiszek, hogy „egy vérből valók vagyunk”, magyarok vagyunk, és akár van ünnepe illetve emléknapja az összetartozásnak, akár nincs, MI ÖSSZETARTOZUNK.
Én hiszem, hogy a magyar nép erős, a magyar nemzetnek ezer éves történelme, hagyományai és kultúrája alapján helye van Európában,- szava van a világon.
Minket összeköt a MI – TUDAT. (…) Magyarország erős ország, főként, ha hiszünk benne és bízunk magunkban, és elhisszük, hogy nem vagyunk egyedül. Nem vagyunk egyedül, hiszen határon túli testvéreink lélekben és gondolatban velünk rezdülnek, érzik a haza lüktetését, mely lüktetés erőt ad a mindennapokhoz. Identitásuk megtartásához magyarságuk megőrzéséhez”– mondta Petricskó Zoltán. Az alpolgármester teljes beszéde itt olvasható.
A megemlékezés Wass Albert Üzenet haza című versével folytatódott Rohonyi Barna, a Ferences Gimnázium érettségiző diákja előadásában, majd Szakács Áron, a Ferences Gimnázium történelemtanára mondta el ünnepi beszédét.
Az emlékműnél koszorút helyezett el Szentendre Város Önkormányzata nevében Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Petricskó Zoltán általános alpolgármester, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia nevében Bozó Tibor dandártábornok, parancsnok, valamint pártok, egyesületek és civil szervezetek képviselői. A megemlékezés a Szózattal zárult, katonazenekar előadásában.
Fotó: szentendre.hu
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
