Városlista
2025. július 29, kedd - Márta

Hírek

2017. November 13. 07:21, hétfő | Külföld
Forrás: mti

Több mint százan haltak meg az Irakban és Iránban történt földrengésben

Több mint százan haltak meg az Irakban és Iránban történt földrengésben

A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 207-en haltak meg a Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben - jelentették hétfő reggel hírügynökségek.

Az iráni állami tévé legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatokon túl legalább 1686-an megsérültek a Halabdzsa iraki várostól 31 kilométerre éjszaka bekövetkezett 7,3-es erejű földmozgásban, amelyet egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni. A rengés középpontja 23 kilométerrel a földfelszín alatt volt, ami kis mélységnek számít, és az ilyen rengés nagyobb kárt szokott okozni.

A természeti katasztrófa az eddigi információk szerint leginkább Irán észak-nyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta, ott követelte az összes iráni áldozatot.

Az első jelentések még csak néhány áldozatról szóltak, ám az idő előrehaladtával a hatóságok folyamatosan egyre többre tették az elhunytak és a sérültek számát.

A Reuters hírügynökség kiemelte, hogy Iránban vidéken sok ház vályogból épül, és így kevésbé képes ellenállni egy földmozgásnak, mint más építőanyag.

A helyiek beszámolói szerint több kisebb utórengés is volt. A teheráni egyetem geofizikai intézete közölte, hogy három utórengés meghaladta a 4,3-as erősséget is.

A földmozgás Törökországban is érezhető volt, de ott nem érkeztek hírek áldozatokról.

Hétfőre virradóra a világ más tájain is rázkódott a föld. Japántól 351 kilométerre egy 5,8-as erejű földrengést, míg Costa Rica partjaitól 16 kilométere egy 6,5-ös erősségű földmozgást mértek. Japánban nem okozott károkat a földrengés. Costa Rica esetében egyelőre nem tudni, hogy voltak-e komolyabb károk, de cunamiriadót nem rendeltek el.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld

Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe

Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok

2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld

Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld

Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.

2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld

Romániában emberéletet követelt az ítéletidő

Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.