Hírek
2013. Április 17. 07:58, szerda |
Helyi
Forrás: MTI / fotók: police.hu
Több a bűnözés Budakalászon, ezért rendőrőrsöt kapott
Emelkedett a bűncselekmények száma Budakalászon tavaly, ezért a körzeti megbízotti szolgálatot rendőrőrs váltotta fel. Az új őrsöt kedden adta át az Országos Rendőr-főkapitányság.
A Budakalászon tavaly elkövetett bűncselekmények számának emelkedésével indokolta többek között a Szent István telepen kedden átadott új rendőrőrs létrehozását avatóbeszédében Halmosi Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője. A Pest megyei őrsprogram részeként felállított 11 fős alegység a HÉV-megálló felújított épületében kapott helyet.
Halmosi Zsolt dandártábornok elmondta, a településen 2012-ben mintegy 20 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma, ezért a Szentendrei Rendőrkapitányság alegységeként működő új őrs tevékenysége révén nagymértékben javulhat Budakalászon a közbiztonság.
Rogán László (Fidesz), Budakalász polgármestere közölte: a településen eddig csupán három körzeti megbízott teljesített szolgálatot, így sürgető volt egy rendőrőrs létrehozása, ehhez a helyet az önkormányzat adta.
Mihály István dandártábornok, Pest megyei főkapitány beszámolt arról, hogy a megyében még az idén 34-ről 42-re nő a rendőrőrsök száma.
Ezek közül Jászkarajenőn, Ócsán, Isaszegen, illetve most Budakalászon már munkához látott egy-egy alegység. A továbbiakban Acsán, Dunavarsányban, Kiskunlacházán és Zsámbékon is megkezdi majd a működését egy-egy őrs.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
