Városlista
2025. december 22, hétfő - Zéno

Hírek

2016. Május 31. 10:00, kedd | Helyi
Forrás: Danubia Televízió

Titkos erővonalak

Titkos erővonalak

Szilágyi Gábor Máriusz Titkos erővonalak között című verseskötetét mutatták be Visegrádon.

Immár második alkalommal gyűltek össze az irodalomkedvelők a költészet napja alkalmából Visegrádon. Mezei Anna, az Áprily alapítvány elnöke tavaly állt elő azzal a javaslattal, hogy a költészet napját tágabb baráti körben ünnepeljék meg, valamint Visegrád és környékének vonatkozásaival egészítsék ki.
Idén Szilágyi Gábor Máriusz dömösi költő verseskötetének megjelenése alkalmából az ő műveiből állították össze a rendhagyó költészet napi műsort. Az előadók a visegrádi versmondók informális köre és Vereckei Attila –az esztergomi zenei élet emblematikus alakja- volt. A műsort Paulusz József és Mezei Anna szerkesztette, az este házigazdája Fagyas Róbert volt, aki a költővel munkásságáról, művészi hitvallásáról, költői világképéről beszélgetett. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Madár János költő a Rím Könyvkiadó vezetője. Az általa kiadott verseskötethez írt előszavában megfogalmazott gondolatait ismertette a jelenlévőkkel.

Szilágyi Gábor már 6-7 évesen is írt verseket, úgy emlékszik, életének mindig is része volt a rímelés. Első közlésre elfogadott versét katonai szolgálata alatt írta Kaposváron 1975-ben. Folyamatosan születtek a versei 1984-ig, amelyet egy hosszú, bő két évtizedes szünet követett. 2007-ben azonban megszületett Csengey Dénes emlékére írt verse, amely a most megjelent kötetének a kiadásához vezetett. Ugyanis ez a vers jutott el Madár Jánoshoz, felkeltve érdeklődését más alkotásai iránt is.

Szilágyi Gábor igazi lokálpatrióta- állapította meg Fagyas Róbert az est moderátora, aki felkészülve a beszélgetésre a költő eddig megjelent verseit tanulmányozta. Dunakanyarban, Dömösön élő emberként az őt körülvevő táj szerelmese, a hegyeké, a Dunáé…

„Titkos erővonalak között”, kötete címét adó szavak Dömös című versében szerepelnek, amelyet leánya adott elő az édesapja és a költészet napja tiszteletére. A költő a Duna parton című versét szavalta el az egybegyűlteknek. A visegrádi versmondó kör tagjaitól a most megjelent kötet, számos más versét ismerhette meg a közönség. Két megzenésített verset pedig együtt énekelték el a résztvevők a szereplőkkel, Vereckei Attila közreműködésével.

Szilágyi Gábort Máriusz a művelődési ház udvarán gyújtott tűznél még szavalt az estébe nyúlóan együtt maradt közösségnek, amelynél a verskör szendvicsekkel kínálta a jelenlévőket.

Fotó: Danubia Televízió

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 22. 10:10, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia legyőzésével őszi első a Győr

A Győr 2-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján, így a tabella élén tölti a téli szünetet.

2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.

2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld

Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában

Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.