Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2016. Február 17. 17:52, szerda | Életmód
Forrás: közlemény

Szülés utáni edzés kismamáknak

Szülés utáni edzés kismamáknak

Ugyan a szülés után nem a saját alakja a legfontosabb az újdonsült anyuka számára, hanem az újszülött, aki minden percét és figyelmét leköti, néhány hét után mégis úgy érezzük,

ideje visszanyeri a várandósság alatt megváltozott alakunkat.

Mindenki a saját tempójában
Szülés után a legtöbb nőnek a csecsemő körüli teendők teszik ki a gondolatait, ha a pici még ráadásul rossz alvó is, akkor eleinte aligha jut energiája az újdonsült anyukának tornázni. Természetesen minden nő ritmusa más és más, vannak, akik már a szülés után két héttel ugyanolyan lapos hasat tudnak „produkálni”, mint a várandósság előtt, de a legtöbb nőnek ennél több időre van szüksége. A lényeg, hogy ne erőltessünk semmit, első a kisbaba, utána bármi, amit szívesen teszünk és belefér. Akinek fontos, hogy szülés után gyorsan visszanyerje az alakját, az tegyen érte, a többiek pedig majd csak később dolgoznak ezen. Természetesen az sem mindegy, hogy a baba természetes úton vagy császármetszéssel jött-e a világra, hiszen ez utóbbi esetben a felépülés is lassabban megy, és a szövetek regenerálódásának hosszabb idő szükségeltetik.

A mozgásra szükség van
Bármennyire is nehéz újra mozogni, tornázni a szülés után, azzal mindannyian egyet érthetünk, hogy mozgás, fizikai aktivitás nélkül lehetetlen visszanyerni a régi formánkat. Ehhez természetesen alapos tervezésre és szervezésre is szükség lesz, hiszen az új életformába be kell iktatnunk a mozgásos tevékenységeket is, és meg kell szerveznünk, ki vigyáz addig a kicsire, amíg mi mozgunk. Eleinte otthon is megoldható a torna, már napi félóra mozgással sokat teszünk azért, hogy erőnlétünket visszanyerjük. Később, ahogy a gyermek növekszik, úgy kezdhetünk mi is intenzívebb mozgásba, ami lehet futás, úszás, edzőtermi edzés (hatékonyan megdolgoztatja a hasizmokat, hamarabb visszanyerhető segítségével a has eredeti formája), vagy csoportos torna, esetleg bármi más, amit a várandósság előtt is űztünk.

A mozgás felépítése szülés után
A szülés után 4-6 héttel kezdjük a mozgást, eleinte tegyünk kiadós sétákat a friss levegőn, és végezzünk otthon fél órás tornagyakorlatokat. A legfontosabb a fokozatosság, lépésről lépésre haladjunk és nehezítsük a gyakorlatokat. Természetesen aki szülés előtt kevesebbet mozgott, annak kevesebb mozgással érdemes kezdeni, de ebben az esetben is nehezítsük fokozatosan a mozgásformát, és egyre több ideig tornázzunk vagy mozogjunk!

Legyünk türelmesek, ne akarjunk azonnal bombázó alakot elérni! Tudnunk kell, hogy szülés után a testünk arra rendezkedett be, hogy a kisbabánkat táplálja, ehhez szükségesek a csípőn, a hason megjelenő zsírpárnák, melyek a szoptatás intenzitásának csökkenésével el fognak tűnni a testünkről.

Amíg szoptatunk, kerülnünk kell az olyan intenzív mozgásokat, amelyek izomláz kialakuláshoz vezetnek, hiszen ez megnöveli a tejsavat a tejben, amit a babák nem szeretnek. Ezért, ha lehet, végezzük az edzéseket mindig szoptatás után.

Az étrend sem mindegy
A mozgás mellett ugyanolyan fontos a megfelelő étrend kialakítása: együnk változatosan, sok zöldséget, gyümölcsöt, vitaminban, ásványi anyagban gazdag ételeket, és kerüljük a túl sok szénhidrátot tartalmazó, a puffasztó hatású és zsíros ételeket.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:35, szerda | Életmód

26 millió forintos kormányzati támogatást kaptak a vízimentők

A korábbinál magasabb, 26 millió forintos kormányzati támogatást kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) - közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Alsóörsön.

2025. Július 26. 09:47, szombat | Életmód

Szarmata sírokat találtak a régészek Mórahalmon

Szarmata sírokat találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei a Szeged-Csanádi Egyházmegye leendő oktatási és sportkomplexumának két készülő műfüves focipályájának helyén Mórahalmon

2025. Július 25. 07:44, péntek | Életmód

Ma még napos, szombattól egyre felhősebb, esősebb idő várható

Pénteken és szombaton napközben még meleg időre és sok napsütésre, szombat éjszakától azonban egyre többfelé esőre, záporra és zivatarra, valamint lehűlésre számíthatunk a hétvégén