Hírek
2016. December 29. 11:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: szentendre.hu
SZILVESZTER ÉS ÚJÉV SZENTENDRÉN
Már hosszú évek óta hagyomány, hogy Szentendre belvárosa a karácsonyi ünnepek után is fényekkel, vidámsággal telik meg. Az óév utolsó napján, s az új esztendőben is remek programok várnak. Szilveszter éjszakáján koccintsunk együtt a
Szilveszterkor a Kistehén együttes garantálja a buli hangulatot a Fő téri nagyszínpadon. A népszerű, alternatív zenekar 2002-ben a Sziget Fesztivál reklámdalával robbant be a köztudatba, az “Ééén vagyok a kis tehééén, ülök a fa tetejééén” kezdetű számmal. Az elmúlt évek során Kollár-Klemencz László és együttese Zene a nyulaknak néven futott, majd később felvette a Kistehén Tánczenekar nevet, végül a tagok a Kistehén név mellett maradtak. Eddig öt lemezük jelent meg, amelyekről a legismertebb dalok a Szájbergyerek, Szerelmes vagyok minden nőbe, és az Elviszlek magammal. Legfrissebb anyaguk Szomjas nők címmel jelent meg 2014-ben, melyet egy kritikában úgy jellemeztek, hogy “minden eddigi munkájuk közül is a legszerethetőbb”. Számos díj és külföldi meghívás mellett a zenekar 2013-ban elnyerte a Transilvaniian Music Awards-on az év alternatív együttese címet Erdélyben.

A szentendrei szilveszteréj a koncert után, éjfélkor most is tűzijátékkal folytatódik, s az újév első óráiban, hajnali kettőig a legjobb zenékre táncolhatunk az utcabálon.
2017 első napján folytatódik vidám hangulat, a Pest Megyei Könyvtár színháztermében vár a Fool Moon zenekar újévi koncertjével. A Fool Moon vokálegyüttes 2001-ben alakult Szegeden, és azóta – hazánkban egyedülállóan – a pop-a’cappella, azaz hangszeres kíséret nélküli éneklés popzenei műfaját népszerűsíti. Első lemezük Csillagok… címmel került a boltokba, melyen magyar slágerek feldolgozásai hallhatók, de a csapat énekel angolul, olaszul, franciául, többek között olyan előadóktól mint Sting, Paul Simon vagy Eric Clapton, sőt, Acappelland című nagylemezükön még bantu nyelven megszólaló dal is hallható. Az együttes számos nemzetközi a cappella verseny díjazottja és rangos hazai és nemzetközi szakmai díj jelöltje és kitüntetettje. Pályafutásuk alatt a hazai és nemzetközi zenei élet kiemelkedő előadóival, az a cappella éneklés nemzetközi sztárjaival dolgoztak együtt.
Az ingyenes koncertre a nagy érdeklődés miatt regisztrációt várnak a szervezők a protokoll@szentendre.hu email-címre.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
