Hírek
2015. Augusztus 13. 06:53, csütörtök |
Helyi
Forrás: Sajtóközlemény
Szentendrére érkezik az Europ’ Raid - autós jótékonysági túra
Szentendrére érkezik augusztus 14-én este 7 órakor a Europ’ Raid elnevezésű jótékonysági autókonvoj 42 résztvevője, egy éjszakát töltenek Szentendrén, majd másnap folytatják 19 országon átszelő útjukat.
A Europ’ Raid egy egyedülálló, kalandos kezdeményezés, kulturális és jótékonysági autós menet: több mint 10 000 kilométer, 19 ország, 23 nap alatt.
Az idei a második ilyen futam, augusztus 1. és 23-a között rendezik, 14 csapat, azaz 42 kalandvágyó fiatal részvételével, akik amellett, hogy felfedezik Európát, két tonna oktatási eszközt visznek helyi iskolákba.
A Europ' Raid egy európai autós túra, amelyet egy francia diákok által alapított non-profit szervezet kezdeményezett tavaly. A fiatalok, akik múlt évben gyógyszereket vittek Ukrajnába, idén másodszor kelnek útra, hogy iskolaszereket vigyenek a Balkánra. Céljuk az, hogy ebbe az eseménybe hosszú távon minden európai országot bevonjanak. A projektet több európai nemzet és francia cégek is támogatják. A csapatok Franciaországból indulnak, majd Olaszországon és a Balkánon keresztülautózva gyakorlatilag a visszafelé úton mennek át Magyarországon, majd német nyelvű területek érintése után térnek vissza Franciaországba.
Az állomások: Blain (Franciaország), La Roche-sur-Yon (Franciaország), Port (Franciaország), Belluno (Olaszország, Pivka (Szlovénia), Vodice (Horvátország), Olovo (Bosznia-Hercegovina), Majdanpek (Szerbia), Dupnitsa (Bulgária), Kavala (Görögország), Kazanlak (Bulgária), Targoviste (Románia), Kolozsvár (Románia), Szentendre (Magyarország), Nowy Sacz (Lengyelország), Krotoszyn (Lengyelország), Burg (Németország), Pisek (Cseh Köztársaság), Saalfelden (Ausztria), Offenburg (Németország) és végül Chooz (Franciaország).

Idén Szentendre városa örömmel fogadta a felkérést, és beleegyezett, hogy a Europ' Raid magyar partnerévé váljon, és szeretettel üdvözölje a 14 csapatot és a 42 résztvevőt, mindezzel nemzetközi szolidaritást és nagylelkűséget mutatva. A szállást Mészáros János úr, a Pap-szigeti kempingben biztosítja, és a város egy jó gulyással várja majd az ifjakat.
A jótékonysági kezdeményezés tagjai szívesen ismerkednek a helyiekkel, ezért ezúton is biztatjuk a helyi fiatalokat, hogy augusztus 14-én jöjjenek a Pap-szigeti Kempingbe a világjáró franciákkal beszélgetni, ismerkedni!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 13. 07:44, kedd | Sport
Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
