Hírek
2013. Augusztus 28. 07:51, szerda |
Helyi
Forrás: MTI/fotó: hirado.hu
Szentendrén járt a nemzetgazdasági miniszter
Kevés olyan ország van, amelyik Magyarországhoz hasonlóan önerőből, újabb hitel nélkül "ki tudott mászni" az IMF segítségéből - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Szentendrén.
A Rákóczi Szövetség által szervezett Kárpát-medencei Főiskolás Táborban tartott előadásán a nemzetgazdasági miniszter kifejtette, ha az államháztartási hiány 3 százalékos szint alá kerül, a gazdasági növekedés pedig egészséges értékre, 1,5-2 százalék fölé emelkedik, akkor folyamatosan, lépésről lépésre ki tud jönni az ország az adósságcsapdából. Van erre más ország esetében is példa - mutatott rá -, mint például az 50-es évek Dél-Koreája és Tajvanja, amelyek hasonló módon el voltak adósodva, mégis fellendült a gazdaságuk.
A miniszter arról is szólt, hogy a következő években elsősorban a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és az ipar válhat húzóágazattá, s fontos a kelet felé nyitás politikájának követése is. Ennek során főként az arab országokkal, Kínával és Oroszországgal gazdasági együttműködésre kell törekedni. Az elmúlt években az országba áramló, hozzávetőlegesen 7000-8000 milliárd forintos EU-s forrás egy része nem kellő hatékonysággal hasznosult, a források közül sokat öncélú presztizsberuházásra fordítottak - ezt elkerülendő a következő években nem központi elosztás szerint, hanem négy minisztériumra bízva, az eddigieknél jobban hasznosulhatnak majd az uniós támogatási pénzek.
Varga Mihály, az EU-n belüli érdekérvényesítés fokozását hangsúlyozva, a visegrádi együttműködés fontosságára is kitért. Hangsúlyozta, a négy visegrádi ország - Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország - együtt 63 millió lakost képvisel, és egymással összefogva például több agrárkérdésben már eddig is jó eredményt ért el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
