Hírek
2016. Augusztus 20. 10:00, szombat |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Szentendrei sárkányrepülős a dobogón
Július 30-án fejeződött be a Macedóniában megrendezett Európa-bajnokság, amelyen az öttagú magyar csapat ezüstérmet szerzett.
A csapat tagja volt ifj. Kovács Endre, aki Szentendrén közismert, sokak által kovács Kovácsként emlegetett, patakparti vállalkozó fia.
Endre élményekkel gazdagon tért haza a számára rendkívül kalandosra sikerült EB-ről. Már a kezdet sem volt zökkenőmentes, ugyanis a versenyre menet elromlott az autója, amit egy „MÉH-telepen” vásárolt alkatrésszel és nem kevés leleménnyel sikerült csak működőképessé tenni.
A verseny sem volt izgalmaktól mentes. Egyik nap Endre a céltól néhány kilométerrel távolabb, egy mezőben ért földet. A sárkányrepülőjét egy kukoricásban eldugta, és elindult a versenyhelyszín felé. Útja egy juhnyáj mellett vezetett, amelyet nagytermetű, kaukázusi medveölő kutyák őriztek. Félelmetesen indult meg mind a nyolc kutya Endre felé, de lélekjelenlétének köszönhetően szerencsésen megúszta a találkozást. Már majdnem besötétedett, mire a szervezőkkel együtt visszament a sárkányrepülőhöz, de addigra annak már hűlt helye volt – valaki ellopta! A rendőrség másnap hajnalban egy sufniban találta meg a gépet, épp időben, így a rajtnál már az ő sárkánya is ott állt…
A versenyen remekül szerepelt a magyar csapat, és kitűnő versenyzéssel a dobogó második fokára állhattak. Ez azért is nagy eredmény, mert sokkal mostohább körülmények között kell felkészülniük a versenyekre. Hazánkban nincsenek nagy hegyek, kevés a jó minőségű starthely, illetve a Kárpát-medence légrétegződése sem ideális, ezért nálunk nem is rendeznek ilyen versenyeket. Szponzorok sem kényeztetik el őket, a szövetségektől, alapítványoktól kapott támogatás általában csak a meglehetősen borsos nevezési díjakra elegendők, minden más költséget a versenyzők saját maguk fedezik.
A magyar csapat húzóembere Bertók Attila korábbi világbajnok volt, de Endre is nagyon jól szerepelt, jobban, mint a korábbi versenyeken. A jó eredményhez az is hozzájárult, hogy síkvidéki repülést kellett bemutatni, amit hazai körülmények között is lehet gyakorolni.
A magyar csapat a versenyen végig a 2. helyen állt, utolsó előtti nap viszont a csehek megelőzték őket. Az utolsó nap olyan bravúrosra sikerült, hogy végül is sikerült az olaszok mögött ezüstérmesként befejezniük a 11 napos Európa-bajnokságot.
Fotó: szentendre.hu
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
