Hírek
2014. December 10. 09:16, szerda |
Helyi
Forrás: lvp/fotók: szentendreihirek.hu
Szentendrei kitüntetések a Megyenapon
Tudományos díjat kapott Matolcsy Károly, az ÉMI tudományos igazgatója, Pest megye Építészeti Nívódíj I. díjat pedig Borbás Péter, építészmérnök a közelmúltban megrendezett Megyenapon.
Pest-Pilis-Solt vármegye 355 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én jött létre. Pest Megye Közgyűlése 2999-ben ezt az évfordulót Megyenappá nyilvánította, mely alkalomból évente ünnepi közgyűlés tart. Ekkor adják át a megyei kitüntető díjak, elismerve a közművelődés, a tudomány és a kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tett erőfeszítéseket.
A Megyenap Pest megye egyik legfontosabb eseménye – a közösség ünnepe, amikor az ország legnépesebb megyéjéből, a 187 városból és településről százak érkeznek a Megyeházára. Ezen a napon köszönti a közgyűlés mindazokat, akik a hivatásukban, vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre.
Szabó István a közgyűlés elnöke beszédében úgy fogalmazott, hogy Pest megye nagy utat járt be, amíg a történelem fő sodrába került, és a változás, a cselekvés és a fejlődés motorja lett Magyarországon és Európában
„Olyan lépéseket, melyeket Önök, a mai napon Pest megyei kitüntető díjban részesülő vendégeink is naponta megtesznek, s ezzel ma is bizonyítják, hogy igenis, ma és a jövőben is lehet és érdemes még több feladatot és még nagyobb felelősséget vállalni Magyarországért." - tette hozzá az elnök.

A közgyűlés idén két szentendrei kitüntetést is átadott. Tudományos díjat vehetett át Matolcsy Károly, az ÉMI tudományos igazgatója, valamint Pest megye Építészeti Nívódíj I. díjat kapott lakóépület kategóriában Borbás Péter, építészmérnök, a szentendrei Dalmát u. 4 szám alatti lakóház tervezési és kivitelezési munkálataiért.

forrás: pestmegye.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
