Hírek
2013. Július 05. 08:23, péntek |
Helyi
Forrás: Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti
Szentendre Washingtonban: a magyar bemutatkozás leglátogatottabb napján
Az amerikai függetlenség napján, csütörtökön a látogatók minden eddiginél nagyobb tömegét fogadta a Smithsonian Folklife Festival és ezen belül a Magyar örökség - Az újjáéledés gyökerei fesztiválprogram Washingtonban.
„Kedvező, hogy a fesztivál magában foglalja július 4-ét, Amerika függetlenségi napját, mivel így a korábbinál sokkal nagyobb közönségnek tudjuk bemutatni a magyar kultúrát, hiszen ilyenkor az egész országból, mindenhonnan jönnek látogatók ide Washingtonba. Nem kizárt az sem, hogy ilyenkor lelátogatnak a (fesztiválnak otthont adó) National Mallra vezető amerikai politikusok is” - hangsúlyozta az MTI-nek nyilatkozva Szapáry György nagykövet.
„Nagyszerű népi játékokat hoztunk ki ide, a fesztiválra, amelyek meglehetősen népszerűek az amerikai családok körében” - mondta Molnár József, a szentendrei skanzen múzeumpedagógusa, miközben a gólyalábon egyensúlyozni próbálkozó fiatalok csoportjára felügyelt.
A nemcsak a passzív befogadásra vágyó látogatók megpróbálkozhattak a mocsárjáróval, a métával vagy éppen a négyszemélyes sítalppal. A kisebbek hintalóval, rongybabával és talicskával játszhatnak a fesztivál egyik legnépszerűbb helyén, a Parasztház udvarán.
„Azt figyeltem meg, hogy a családok nagyon szívesen játszanak együtt, nagyon nyitottak, szívesen fogadják a segítséget, és szinte minden játékunkat kipróbálják. És nem adják fel könnyen: addig próbálkoznak, amíg nem sikerül és nagyon élvezik” - tette hozzá.
„Az összes kiállítónak és fellépőnek ma van a csúcsnapja, és sok az érdeklődő, mert érzik, hogy itt csúcsminőségű kézműves munkát tekinthetnek meg" - jelentette ki Sütő Levente fafaragó, aki a saját és a fivére, Gábor munkáiból egy székely szobát rendezett be a magyar fesztiválfalu területén.

„A Smithsonian ritka bemutatkozási lehetőség és abból kiindulva, hogy most vagyunk itt először, Magyarország talán 80 év múlva mutatkozhat be itt ismét” - mondta.
A vendégek elképedten szemlélték a vargyasi Sütők nemzetségéből származó mesternek a szoba falára kifüggesztett, tizennégy fafaragó nemzedékre visszamenő családfáját, amelynek történetét Koós Károly írta meg 1972-ben. Elismerő bólogatással hallgatták történeteit a Dániában és Japánban elvégzett munkáról, és arról, hogy Kőrösi Csoma Sándor emlékére egy tulipános ládát adott át személyesen a dalai lámának. Sütő Levente Washingtonból Santa Fébe tart, a világ legnagyobb népművészeti vásárára és fesztiváljára, ahol tavaly óta elsőként és egyedül képviseli Magyarországot.
„Ma mozog, pörög a város, ma, a függetlenség napján sokkal többen vannak, mint korábban” - mondta Fitos Dezső táncos-koreográfus, a magyar bemutatkozás táncos programjainak fő felelőse.
„Az amerikai közönség nyitott és hálás. Ami tetszik neki, azt azonnal megtapsolja, nem úgy, mint a hazai nézők, akik azt várják, hogy fokozható-e a hatás. Abszolút sikert arattunk a körükben” - tette hozzá.
„Az amerikaiak számára ez egy alkalom arra, hogy ráérezzenek bizonyos dolgokra Magyarországgal kapcsolatban a zene, a gasztronómia, a népi építészet révén. Nagyon jó, hogy ezeket a dolgokat közelebb hozták az amerikaiak számára, akikből ez talán rokonszenvet vált ki, mert tele van a Kárpát-medence szép dolgokkal” - fogalmazott az MTI-nek nyilatkozva Dresch Mihály szaxofonos, aki Lukács Miklós cimbalomművésszel együtt New Yorkban és Washingtonban is folk jazz koncertet adott az amerikai magyar fesztivál alkalmából.
A kérdésre, hogy a fellépései során az amerikai közönség érezte-e, hol a határ az erdélyi népzene és a jazz motívumai között, a muzsikus így válaszolt:
„Nem ez a lényeg, hogy szét tudja-e választani a hallgató a népzenét és a jazzt, vagy sem. A lényeg az, hogy zene szól-e vagy sem, vagyis az, hogy ez egy egységes hangzás-e, avagy töredékekből áll. A szándék legalábbis az, hogy a benyomás olyan legyen, mintha az ember felülne egy főnixmadárra és repülne vele.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
