Hírek
2013. Február 05. 10:14, kedd |
Helyi
Forrás: honvedelem.hu / Snoj Péter, fotó: Dévényi Veronika
Százhúsz új bevonuló a biztos megélhetésért

Százhúszan kezdték meg a tizennégy hetes alapkiképzést Szentendrén hétfőn MH Altiszti Akadémián. A bevonulok többsége a biztos munkahely miatt választotta a katonai hivatást.
Százhúszan vonultak be alapkiképzésre február első hétfőjén az MH Altiszti Akadémiára. Szerződéses legénységi állományú katonák, illetve olyan tisztek és altisztek érkeztek Szentendrére, akik már rövidebb-hosszabb ideje a Magyar Honvédségnél szolgálnak, ám katonai végzettséggel nem rendelkeznek. Valamennyiükre tizennégy hetes alapkiképzés vár.
„Ma kezdődik az az új egységes program szerinti alapkiképzés, amely során a nem katonai oktatási intézményben végzettek, illetve a szerződéses legénységi állományú katonák ugyanazt a tizennégy hetes alapkiképzést kapják” − mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Rácz Sándor őrnagy, az MH Altiszti Akadémia Mecséry János Kiképzőosztály osztályvezető-helyettese.
A százhúsz bevonulóból százan újoncok, akik a biztos munkahely és a katonaság adta kihívásokat keresve szerződtek a Magyar Honvédséggel.
„Leginkább a sport az, ami számomra a legfontosabb, és az egészséges életmód. Ezért is jelentkeztem. A szigor, a fegyelem, a katonai lét nem riaszt el − azt hiszem, ez az, ami eddig hiányzott az életemből” – árulta el Szeszár Imre, az egyik újonc, amikor arról faggattuk: miért is jelentkezett katonának.
A rá és társaira váró kiképzéssel kapcsolatban megjegyezte: „Sokat készültem sportban, szerintem jól fogom magam érezni, igazából kíváncsian várom, mi vár rám az elkövetkező tizennégy hét során.”
A regisztrációra, adategyeztetésre várók között nemcsak férfiak, hanem nők is voltak. Egyiküknek, Mészáros Nóra Barbarának számos nyelvvizsgája mellett felsőfokú végzettsége is van, amelyet most a Magyar Honvédségben, azon belül is Szolnokon, az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóaljnál szeretne kamatoztatni.
„Nagyon hosszú ideig töprengtem azon, hogy bele merjek-e vágni a katonáskodásba, de mivel volt családi indíttatás is, és az életkorom megfelelt az elvárásoknak, úgy döntöttem, hogy megpróbálom és nekirugaszkodom” – mondta.
„Az a gondolat, hogy katona leszek, először még gyerekkoromban fogalmazódott meg bennem. Aztán egy időre elcsendesedett, de most újra előjött. Úgy döntöttem, jelentkezem; sikerült, és most itt vagyok. Mivel van felsőfokú végzettségem, remélem, hogy az idők folyamán feljebb tudok majd lépni a ranglétrán. Az igazat megvallva, egy biztos munkahelyet, biztos pontot akartam az életemben” – magyarázta Pótor Imre, miért is írta alá a szerződését.
A bevonulás napján számos adminisztratív teendő várt az újoncokra, valamint a katonai végzettséggel nem rendelkező tisztekre, altisztekre is. Az adategyeztetés és regisztráció folyamatát az egészségügyi vizsgálatok és a beöltözés követték. Műtól pedig kezdődik a kiképzés.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik