Hírek
2016. Június 09. 11:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Honvédelem
Százharmincan kezdték meg az alapkiképzést
Közel százharminc újonc számára kezdődött meg a katonai alapkiképzés Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián június 6-án, hétfőn.
Idén már félezernél is többen feleltek meg a katonának jelentkezők közül az alkalmassági vizsgálaton, közülük a Mecséri János Kiképző Osztály három kiképzőszázadánál jelenleg majdnem háromszázan vesznek részt alapkiképzésen.
A szentendrei laktanyába már kora reggeltől folyamatosan érkeztek a bevonulók. Egyeztették adataikat az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság munkatársaival, majd aláírták szerződéseiket.
Az adminisztratív teendők elvégzése után az egészségügyi szűrés következett: a védőoltások és a fogászati ellenőrzés mellett az leendő katonáknak drogszűrésen is át kellett esniük, hogy megkezdhessék a kiképzést. Ezt követően a ruházati ellátóponton megkapták a felszerelésüket.
Az újoncokat másnap reggel Bozó Tibor dandártábornok, az alakulat parancsnoka köszöntötte, ezt követően pedig meg is kezdődött számukra az oktatás − az első héten még csak elméleti órákkal.
A tízhetes alapkiképzés során az újoncok elsajátítják a szolgálatuk ellátásához szükséges alapvető ismereteket. A következő két és fél hónapban alaki, egészségügyi ismeretek, lőkiképzés, harcászat mellett vegyivédelem, rögtönzött robbanóeszközök elleni védelem és hadijog tárgykörökben is széles körű ismereteket szereznek, melyekről kétnapos komplex záróvizsgán kell majd számot adniuk a kiképzés végén.
A vizsga sikeres teljesítése után az újoncok megkezdik tényleges katonai szolgálatukat az anyaalakulatuknál.
Fotó, forrás: honvedelem.hu (Duruczné Téglás Dóra főhadnagy)
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
