Hírek
2016. Április 18. 13:00, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Danubia Televízió
Spártai küzdelem Visegrádon
Közel 5500 nevezővel startolt Visegrádon a nemzetközi Outside magazin által a világ legjobb akadályversenyének minősített Spartan Race.
Talán csak a palotajátékok idején fordul meg egyszerre annyi ember a városban, mint az elmúlt hétvégén. A sportpálya volt a rajt-cél helyszíne, amely sátorokkal, hatalmas embertömeggel és számos akadállyal telt meg. A verseny reggel az Elite, vagyis a profi kategóriába nevezett versenyzőkkel kezdődött, majd negyedóránként 250 ember indult neki az extrém akadálypályának.
A Dunakanyar települései is képviseltették magukat. Visegrádról 3, Dunabogdányból 5, Tahitótfaluból 7, Kisorosziból 1, Pócsmegyerről 2, Leányfaluról 4, Szentendréről 22-en neveztek. A tahitótfalui Rudolf Márton először állt rajthoz a Spartan race-en, és kevesebb, mint másfél óra alatt teljesítette a távot.
Visegrádon nyolc és fél kilométert 380 méter szintemelkedéssel és 21 akadállyal kellett teljesíteniük a résztvevőknek. A sportpályától a kálvárián keresztül a Fellegvárig kellett fölfutniuk, majd a Sípálya érintésével vissza a városba.
A férfiak között elsőként a Szlovákiából érkező Peter Žiška 45 perc alatt teljesítette a távot, a nőknél a bánki Gyurcsó Andrea volt a leggyorsabb, az ő szintideje 1 óra 03 perc volt.
Fotó: spartanrace.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
