Városlista
2025. június 22, vasárnap - Paulina

Hírek

2016. Június 23. 09:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata

Public art Szentendrén

Július közepére várható a Posta előtti terület teljes megújulása: új burkolatokkal, növénytelepítéssel, utcabútorokkal, public art művekkel fogadja majd a szentendreieket és az idelátogatókat a város kapujában.

Az elképzelés szerint az eddig nevenincs tér névadójára is sor kerül majd. A város köztereinek megújulásáról, új művészeti projektekről beszélgettünk Gyürk Dorottya alpolgármesterrel.

Parktörténet
A hetvenes évek városrendezési áramlatában változott meg Szentendre ezen területe is. 1976-ban bontották el innen a korábbi lakóépületeket, s a megépült új Postát 1982-ben adták át a városnak. Tősgyökeres szentendreiek emlékei alapján ekkoriban alakítottak ki előtte parkosított területet, s ugyanekkor ültettek fákat ide. A köztéri kortárs szobrok 1995. december 6-án kerültek a posta elé, ideiglenes engedéllyel, ez 1998 végéig szólt eredetileg, de az alkotások maradtak – még húsz éven át. Az eredeti művészeti projekt szerint állandó megújulásban, „vetésforgóban” váltották volna egymást a művek, de valahogy megdermedt időben és térben az elképzelés.
A szobrok – ahogy a művészet állandó sajátossága – több táborra osztották a szemlélőket, a rajongók mellett ellenzők is voltak, míg mások közömbösen sétáltak el mellettük. Az idő a műgyantából, fából készült alkotásokat a húsz év alatt megviselte, felújításuk is halaszthatatlanná vált.
2015 tavaszán ötrészes, nyilvános szimpózium-sorozatot indított Szentendre önkormányzata és a Szentendrei Alkotóművészeti Platform (SZAMP) helyi képzőművészek, szakértő előadók bevonásával, Gyürk Dorottya alpolgármester fővédnökségével. A sorozat egyik témája a Posta előtti szobrok és a szentendrei köztéri művészet jövője volt. Az előadások és a kerekasztal-beszélgetés mentén alakult ki az új koncepció a város köztereinek megújítására a mai kor szellemében.
A Posta előtti tér felújítása tehát hosszabb ideje napirenden van Szentendrén. A park valójában soha nem töltötte be azt a funkciót, hogy a városba érkezőket köszöntse. A szépen gondozott virágágyásokat nem kötötte össze sétálóösvény, nem várták padok a városnézésben elfáradt turistákat. Az aluljáró felújítása után most az eddig kihasználatlan tér is sorra kerül, és átalakul ezen a nyáron. A munkálatok július közepére befejeződnek, s az első szabadtéri tárlat is megnyílik itt. A tér a kiállított művek méltó hátteréül szolgál majd, a 11-es út forgalmának látványát és zaját másfél-két méter magasságban épített földprizma tompítja, s a korábbi virágágyások helyett zöldnövény beültetésekkel, kényelmes padokkal teszik barátságossá a teret. A felújítást a város saját forrásból, elkülönített keretből finanszírozza, az idén megvalósuló első ütem mintegy 20 millió Ft-ba kerül.

Public art projekt
Gyürk Dorottya alpolgármester javaslatára az eredeti koncepciót tartotta a városvezetés szem előtt: a Posta előtti tér ne állandó szoborparkként funkcionáljon, hanem dinamikus kiállítótérként. A világ számos városában nagyon népszerű műfaj a mindennapi térbe kihelyezett kortárs műalkotás. Szemléletes példa erre Londonban a Trafalgar tér egyik posztamense, melyen nem bronzoroszlán ül, hanem időszakosan váltakozva világhírű kortárs művészek alkotásai foglalják el helyét. A 19-20. században virágzó köztéri szobrászat révén ma már telítődtek a városok közterületei, s a világ köztéri szobrászművészete mindenhol a public art felé halad. Így városunkban is, a Posta előtti téren ezentúl néhány havonta új és új művel lepik majd meg az itt élőket, turistákat, lehetőséget nyújtva a művészeknek a bemutatkozásra, közelebb hozva a művészetet a mindennapokhoz. A szoboravatók köré tartalmas kulturális programok is társulnak. A projekthez a pályázatokat a Ferenczy Múzeumi Centrum szakemberei állítják össze, a beérkező művek közül a Művészeti Kuratórium tagjai választanak. Jelenleg közel negyven pályamű érkezett a felhívásra, s a korábbi, 1996-ban elkezdődött művészeti projekt egyik kiállítóját, efZámbó István képzőművészt is felkérték zsűritagnak, aki jelentős részt vállal a szobrok felújításában is.

Fotó: szentendre.hu

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat