Hírek
2016. November 09. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: Danubia Televízió
Pro Architectura díjat kapott Visegrád
Tíz díjazottnak, köztük Visegrád Város Önkormányzatának adtak át Pro Architectura díjat az az építészet világnapja alkalmából megtartott parlamenti ünnepségen.
A szakmai zsűri a várkosközpont fejlesztését ismerte el a díjjal.
A Magyar Építőművészet című lap szerint a Pro Architectura díj az Ybl Miklós-díj után a második legrangosabb szakmai elismerés. A Pro Architectura díjat öt kategóriában, legfeljebb tíz pályázónak ítélte oda a Füleky Zsolt építészetért és építésügyért felelős államtitkár vezette zsűri. Visegrád Város Önkormányzata a városközpont felújításával az építtető kategóriában nyert, mellyel kapcsolatban ez olvasható a Pro Architectura honlapján: "A városközpont megújításának végeredménye, kialakításának folyamata az összes érintett résztvevő példaértékű együttműködésének köszönhető.
A vezető- és szakági tervezők mellett szükséges kiemelni a megrendelő Visegrád Város Önkormányzatát, azon belül is kiemelten Félegyházi András polgármestert, aki a teljes folyamat során gondosan, minden részletre kiterjedő figyelemmel követte a beruházást az alapgondolatok megszületésétől, a tervezési folyamaton át, a kivitelezés és átadás utolsó pillanatáig." Félegyházi András a díjjal kapcsolatban kiemelte a főépítészek munkáját és a mindenkori képviselő-testületek, különösen a mostani önkormányzat segítő hozzáállását. A polgármester jelentősnek tartja az utóbbi 3-4 év eredményeit: az óvoda és az élelmiszer áruház tervpályázatát, a mozival, az iskolával és a tornacsarnokkal kapcsolatban kialakult elképzeléseket, melyeknek eredményei a következő években lesznek láthatók. Félegyházi András elmondta, hogy az építésztársadalom elismerése számára biztatást jelent arra nézve, hogy tovább haladjon a városfejlesztésben a már megkezdett úton.
Fotó: Danubia Televízió
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
