Hírek
2013. Augusztus 13. 07:59, kedd |
Helyi
Forrás: MTI/Fotó: Szentendrei Régi Művésztelep és Galéria
Szentendrén a vásárhelyi festőszimpózium alkotásai - kiállítás

Az elmúlt évek hódmezővásárhelyi festőszimpóziumán született művészeti alkotásokból nyílik kiállítás Szentendrén, a Szentendrei Régi Művésztelep és Galériában csütörtökön.
A Festők, szimpóziumok Hódmezővásárhelyről című tárlaton kéttucatnyi alkotó közel félszáz művét láthatják az érdeklődők - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Másfél évtizeddel ezelőtt hívták életre helyi művészek - Hódmezővásárhely városának támogatásával - a festőszimpóziumot, amelynek célja, hogy a nagy múltra visszatekintő vásárhelyi festőiskola hagyományaira támaszkodva és ezeket újraértelmezve szülessenek sokszínű alkotások a szimpóziumon résztvevő művészek kéthetes együttgondolkodásának eredményeként.
Sokszínű és izgalmas válogatást láthatnak a tárlatra ellátogatók a különböző alkotói szemléletekből - mondta Nagy Imre művészettörténész, a tárlat rendezője. A művészek a vásárhelyi realista hagyományokra építve, de azt széles skálán értelmezve vonultatják fel munkáikat. A kiállított művek között vannak pontos, szinte fényképszerű valóságábrázolások, egyes alkotásokat az oldottabb festőiség jellemzi, de a nézők megtekinthetnek expresszív vagy éppen elvont festményeket és grafikákat is.
A Szentendrei Régi Művésztelep és Galériában szeptember végéig megtekinthető kiállításon Bíró Botond, Blaski Márta, Bodor Zoltán, Bukor Tibor, Florian Lang, Horváth Krisztián, Horváth Roland, Kéri László, Kondor Attila, László Dániel, Miklós Hajnal, Nagy Attila, Pap Gitta, Porkoláb Magdolna, Sonkoly Tibor, Süveges Rita, Szabó Ábel, Szabó Klára Petra, Szkok Iván, Szőke Gáspár, V. Nagy Nándor, Vincze László és Zoltai Attila alkotásait veheti szemügyre a Dunakanyar műkedvelő közönsége.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 18. 09:52, péntek | Kék hírek
Elhunyt Varga Ákos motorversenyző
Közlekedési balesetben elhunyt Varga Ákos, az első magyar motorversenyző, aki teljesítette a Dakar-ralit.
2025. Április 18. 09:52, péntek | Életmód
Ferenc pápa egy római börtön rabjaival találkozott nagycsütörtök délután
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.
2025. Április 18. 09:49, péntek | Életmód
MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján
A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.