Hírek
2014. Szeptember 20. 09:28, szombat |
Helyi
Forrás: MTI/MTI Fotó: Komka Péter
Lehetőségek előtt Szentendre - Kövér László: a választás kiállás a kormány mellett Brüsszelben

A magyarországi baloldal továbbra is a hazájára támad Brüsszelben, jelentette ki a házelnök, Kövér László Verseghi-Nagy Miklóssal, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjével tartott sajtótájékoztatón Szentendrén pénteken.
Kövér László Szentendre Fidesz-KDNP-s polgármesterjelöltjével közösen tartott sajtótájékoztató pénteken, melyen azt mondta: a magyarországi baloldal nem tanult az elmúlt négyesztendős kudarcából, "saját hazája ellen próbál a brüsszeli porondon áskálódni".
Az Országgyűlés elnöke Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő pénteki nyilatkozatát úgy értékelte, hogy a szocialisták mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy megnehezítsék Navracsics Tibor biztosjelölt munkáját.
"Ezért nekünk is érdemes folytatni, és ki kell állnunk ezért a kormányért, a választás pedig jó alkalom erre" - közölte.
Kövér László azt mondta: sokan gondolhatják úgy, hogy ennek a választásnak elenyésző a tétje - minden felmérés azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP meg tudta őrizni a támogatottságát -, de ez nem igaz. Nemcsak az a tét, hogy alkalmas embereket sikerül-e választani a települések élére, hanem az is, hogy az újabb megméretésen támogatja-e Magyarország politikai közössége azt a kormányt, amelyik az elmúlt négy esztendőben sikeresen visszarántotta az országot a szakadék széléről, hozzákezdett olyan alapvető problémák megoldásához, mint a devizahitelesek csődhelyzete vagy amelyek húsz évvel ezelőtti hibás politikai döntésekből fakadtak. A külföldi tulajdonú és monopolhelyzetben lévő szolgáltatók például gyakorlatilag "gátlás nélkül szivattyúzták ki az emberek zsebéből a forintokat" - mondta.
Kövér László hangsúlyozta: Verseghi-Nagy Miklós kiváló polgármesterjelöltje a Fidesz-KDNP-nek, és buzdított mindenkit a választáson való részvételre.
Verseghi-Nagy Miklós többek között arról beszélt, hogy Szentendre számos nagyberuházást valósított meg, és további lehetőségei vannak, példaként a turizmus, az infrastruktúra fejlesztését, illetve a városüzemeltetés szervezettségének növelését említette.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús
A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is
2025. Április 17. 07:44, csütörtök | Külföld
Egy politikai múlttal nem rendelkező orvos lett Szerbia új miniszterelnöke
Megválasztotta Szerbia új kormányát az ország parlamentje szerdán, az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.