Hírek
2016. December 02. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Összefogás a szentendrei gyermekekért
Kihelyezték az Összefogás a szentendrei gyermekekért akció adománygyűjtő ládáit a város több boltjában, intézményében.
Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendréért Közalapítvány ebben az évben is közös akciót indít, melynek célja, hogy a hátrányos helyzetben lévő családok számára is valóban örömteli legyen a karácsony. Ehhez járulhat hozzá bárki pénzadományával.
Szentendre hátrányos helyzetű gyermekeinek adventi megajándékozására a város kilenc pontján elhelyezett gyűjtőládákkal hívják fel a figyelmet a szervezők, és kérik mindazok segítségét, akik hozzá tudnak járulni a nemes cél megvalósításához. Az adventi hétvégeken a Fő téren minden gyertyagyújtáskor a város vezetői is gyűjtik az adományokat.
Az összegyűlt pénzből december 18-án, advent negyedik vasárnapján, a gyertyagyújtás után a Városháza dísztermében tartott ünnepség keretében látják vendégül és ajándékozzák meg a gyermekeket. A rászorulók listáját az önkormányzat szociális osztálya és a Szentendrei Gondozási Központ nyilvántartása alapján határozták meg. Az ajándékokat a város vezetői adják át személyesen minden gyermeknek, a megajándékozottak mindegyike személyre szóló ajándékcsomagot, játékot és könyvet kap. A tervek szerint az akcióval 130 gyermek karácsonyát teszi szebbé a város.
Kérjük, adományával járuljon hozzá Ön is, hogy a rászoruló szentendrei gyerekek is boldogan ünnepelhessenek!
Adományát a város több pontján kihelyezett adománygyűjtő ládákban helyezheti el, az alábbi helyszíneken:
Városháza porta
Tourinform iroda
Édeni Édességek Boltja
Líra Könyvesbolt
Offline Center
Art6 Szalon
Parti Medve könyvesbolt
Dobozi utcai CBA
Fotó: Szentendre Önkormányzata
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 06. 16:00, péntek | Életmód
Megnyílt a 32. FeHoVa Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás
2026. Február 06. 14:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Megérkeznek az első értesítők a postaládákba
Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
