Hírek
2016. Július 23. 09:00, szombat |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Okos parkoló a Duna-korzón
A „SMART parking projekt” keretében új parkolási információs rendszer kiépítése indult el 2016. július 21-én Szentendrén.
A ZTE Okos parkoló program megvalósítása a Duna-korzó Bolgár utca és a Péter-Pál utcai szakaszán kezdődött el. A rendszer célja, hogy a Duna-korzóra érkező jármű vezetője még a Bükkös-patak előtt információt kapjon a korzón lévő pillanatnyi parkolási lehetőségekről, és ennek birtokában dönthessen, hogy tovább hajt a korzóra vagy befordul a patak jobb partján kialakított nagyobb kapacitású parkolóba.
A Duna-korzón, a Péter-Pál utcától délre a Bükkös-patakig húzódó területen a „SMART parking projekt” keretében elsőként a foglalt parkolóhelyek érzékelői és az érzékelt jelek vételéhez, illetve továbbításához a kontrollerek elhelyezése kezdődött meg. Ezt követik a további napokban az információs táblák telepítésre, melyeken az az érzékelt eredmények láthatók majd.
A parkolóhely foglaltságát ellenőrző érzékelőt az utcaburkolatba készített furatba helyezik el, erre a célra kifejlesztett, speciális ragasztóanyaggal rögzítve. A kontrollereket és az információs táblákat a kijelzővel külön erre a célra tervezett, beton alaptestre állított tűzihorganyzott acél tartószerkezetekre szerelik fel.
A kivitelezés befejezése hó végére várható és az önkormányzat tervezi a város más pontjain is az új okos parkoló rendszer bevezetését.
Fotó: szentendre.hu
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
