Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2013. Június 07. 12:54, péntek | Helyi
Forrás: LVP/MTI/ Fotó: Bakos Krisztina

Németországban már levonult az ár

Németországban már levonult az ár

Nálunk még két és fél ezren dolgoznak megfeszítve a gátakon, a németek viszont már fellélegezhetnek, míg Ausztriában most tetőzik a Duna.

Két és fél ezren vesznek részt az árvízi védekezésben az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén; közülük 292-en a társaság dolgozói, 857 szakembert pedig más vízügyi igazgatóságoktól vezényeltek át.

A védekezés kezdete óta két és fél millió homokzsákot és mintegy tízezer köbméter homokot használtak fel - írták az MTI-hez péntek délelőtt eljuttatott közleményben. Az almásfüzítői vörösiszap-tározó az árvíz idején is folyamatos ellenőrzés alatt áll. Eddig semmilyen rendellenes eseményt nem tapasztaltak.

A közlés szerint a Duna németországi szakaszán az Inn Passau felett leapadt, Schärdingnél már az árhullámot megelőző vízszinteket mérnek. Az alsó-ausztriai szakaszon Kienstocknál a folyó tetőzött, az osztrák adatok szerint már több mint két méter az apadás. Dévénynél a csütörtöki tetőzés óta 21 centit apadt a folyó; a szintje reggel hat órakor 952 centiméteren állt.

A Duna visszaduzzasztó hatása miatt a Marcal és a Mosoni-Duna szintje tovább emelkedik a nap folyamán.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű