Hírek
2014. November 26. 08:30, szerda |
Helyi
Forrás: Szentendrei Kosárlabda SE
Nagy előnyből kaptak ki felnőtt kosarasaink
Több mint húszpontos előnyt dolgozott le két fordulóval ezelőtt a Szentendrei Kosárlabda SE felnőtt csapata, mely nyert is. Most hétvégén viszont fordítva, nagy előnyből kapott ki szoros eredménnyel alakulatunk.
NKE-KTK DSE - Szentendre KSE (Erdődi Péter beszámolója)
Ezen a hétvégén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felnőtt csapatának vendégei voltunk. Az ellenfél csapatát rutinos játékosok alkották, korábbi eredményeik alapján nehéz mérkőzésre számíthattunk.
Jó iramban kezdődött a mérkőzés, felváltva estek a kosarak. Szerencsére nem játszottunk megilletődötten. Nagyobb iramot diktálva pár pontos előnyre tettünk szert. 22-15 Sikerült állandósítani a jó formát, szigorú védekezésünk ellen nem találták az ellenszert. Növeltük előnyünket, de az idő előrehaladtával mindkét csapat játékán érzékelhető volt a feszültség. Félidei állás: 40-27
A második félidő a kezdeti sikerek ellenére rosszul alakult a számunkra. A hazai csapat kemény védekezése, agresszivitása meghozta a lendületet számukra, tetézve a vendégcsapat helyzetét az ellenfél remek dobóformája is. Az utolsó negyedben fej-fej mellett küzdöttek a csapatok. A mérkőzés végén viszont a hazai alakulat örülhetett jobban, a szentendrei fiúk bánatára.
NKE-KTK DSE - Szentendrei KSE 67 - 64
Kapcsolódó cikk:
Rangadót nyertek a junior fiúk, hullámvölgyekkel kaptak ki a kadét lányok
Elképesztő győzelem: óriási hátrányból fordítottak kosarasaink
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
