- Mi a legkorábbi, illetve legkedvesebb emléke, élménye Szentendréről?
- Mint sokunknak, nekem is óvodáskoromból való a legkedvesebb élményem. Édesapámmal sétálok a belvárosban, aki minden pillanatban megszorítja a kezemet: ez volt a jel, hogy köszönjek a néniknek, bácsiknak, mert Ő mindenkit ismert, mindenkihez volt néhány kedves szava. Megyünk a Lolába fagyizni, ahol úgy köszönnek: „Szevasz Lajos” -ez voltam én, Tündérlala, a kis pici, göndör hajú kislány... Járjuk a gyönyörű sikátorokat, macskaköves utcákat, miközben én énekelek.

- Hogyan írná le röviden a városát egy idegennek?
- Szentendre Magyarország legcsodálatosabb városa, nem messze Budapesttől. Aki egyszer meglátja, azt azonnal elvarázsolja. Visszavágyik és soha nem felejti.

- Milyen érzés szentendreinek lenni? Miért kötődik Szentendréhez?
- Időnként az élet elsodort egy-két évre Szentendrétől, de nem találtam önmagam, mindig visszavágytam. Ahogy a gyermek elképzeli felnőttkorát, tudtam, hogy itt szeretnék élni, nagy családban. Egy emlék jut eszembe ismét: a Templomdombon futottuk az iskolai köröket, és mint egy tündérmesét, úgy képzeltem el, hogy itt fogok majd férjhez menni. Ideköt minden, ami csak fontos lehet: a gyermekkorom, a szüleim, a testvérem, általános iskolai élményeim, szerelem, barátságok, gyermekeim születése, hivatásom, növendékeim, terveim.

- Milyennek szeretné látni Szentendrét 10 év múlva?
- 10 év múlva szeretnék ugyanúgy végig menni a városunkon az unokáimmal, ahogy pici koromban én tettem édesapámmal. A jel ugyanaz lesz, semmit nem változott: köszönni kell néniknek, bácsiknak, és én büszkén mesélem majd a kicsiknek, mennyit fejlődött, szépült városunk, de a lényeg cseppet sem változott. Az emberek boldogan sétálnak lángossal, vagy fagylalttal a kezükben, és élvezik a város szépségét, pezsgését, művészi hangulatát.

- Mi a legkedvesebb foglalatossága magánemberként?
- Szeretek a férjemmel a városban sétálni, megállni a titkos helyünkön és onnan nézni az óvárost. Három gyermekemmel beszélgetni, körkérdésekre válaszolni a vasárnapi ebéd közben, miközben a háttérben Chopin szól.