Hírek
2013. Augusztus 05. 08:12, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI/ fotók: aquincum.hu
Megtalálták Aquincum 120 éve keresett keleti városfalát
Több mint százhúsz évnyi kutatás után bukkantak rá a régészek Aquincum római kori polgárvárosának keleti falára a Budapest, Északi Vasúti Duna Híd-Esztergom vasútvonal korszerűsítésekor.
Az építkezés során a régészek a fal felfedezése mellett gazdag leletanyagot is találtak, egyebek mellett előkerültek a földből pénzérmék, kerámiaedények, és az erdők istenének egy egészen különleges épségben fennmaradt apró szobra.
A területen a vasúti forgalom miatt korábban nem volt lehetőség módszeres feltárásra, így a most előkerült leletek különleges jelentőséggel bírnak - mondta Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeumának ásatásokat vezető régésze pénteken a helyszínen.
A szakember kiemelte: nagy várakozás előzte meg az idén áprilisban megindult régészeti munkálatokat a vasúti vonalszakasz felújítása kapcsán, hiszen a vasút kelet–nyugati irányban a római kori városon és közvetlen környezetén halad keresztül.
A jelenlegi munkálatok során elsősorban a várostól nyugatra, a római kori villaövezet területén volt néhány kisebb beavatkozás. Római és középkori leleteket gyűjtöttek a múzeum munkatársai, azonban a kutatások eddigi legfontosabb állomása a római kori város keleti szélén most készülő vasúti hidak pilléralapjainak feltárása volt.
A nyugatabbra fekvő, kiásott pillér helyén sikerült pontosan azonosítani a település keleti szélét, itt került elő a határt jelző nagyméretű vizesárok, az egykori városfal már az ókorban lebontott maradványa, illetve a város határával párhuzamosan futó kövezett út is. A vizesárokból ruhakapcsoló tűk (fibulák), pénzérmék és edények darabjai származnak, ez alapján az árkot a Krisztus utáni 2. század első felében áshatták ki a rómaiak.

Egy másik pillér alapozási gödrében egy kutat és egy nagyméretű szemétgödröt találtak a régészek, amelyben hatalmas mennyiségű, 2000 éves városi szemét, egyebek mellett konyhai és asztali edények, ételmaradékok (állatcsontok), érmek, táblás játékok zsetonjai és a közeli fazekasműhely rontott edényeinek töredékei kerültek elő.
Lassányi Gábor vezető régész kiemelte: a leletek között szerepel több mint 1800 éves, a mai Franciaország és Németország területén készült, majd később erre a területre került díszedény, valamint Hadrianus császár bronz érméje is.
A feltárások és megfigyelések a vasútépítéshez kapcsolódó földmunkák idején még folytatódnak, és a szakemberek biztosak benne, hogy a régészeti emlékek jelentős része épen kerül elő.
„Ezen a területen feltehetően hosszú időre a mostani az utolsó lehetőségünk, hogy feltárhassuk Aquincum még ismeretlen titkait” - hangoztatta Láng Orsolya.
A most feltárt leletek az Aquincumi Múzeum jövő évi kiállításain már láthatók lesznek.
A vasúti vonalszakasz felújítása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, az Új Széchenyi Terv keretében 25 milliárd forint uniós forrásból valósul meg. A rekonstrukció keretében 16 állomáson és megállóhelyen épül új peron, perontető, korszerűsödik a tájékoztatás, a térvilágítás, a vasúti pályatest. Az Esztergom-Piliscsaba-Pilisvörösvár szakaszon a vasúti közlekedés várhatóan 2013. október 20-án indul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
