Hírek
2017. Október 16. 07:47, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - fotók: police.hu
Még élhetett az izsófalvi baleset áldozata, amikor egy másik autó áthajtott rajta
Az Izsófalván szombaton árokba borult autót vezető férfi valószínűleg még élt, miután kiesett járművéből, de egy gépkocsi halálra gázolta, amelynek sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott
- pontosította Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap a történteket az MTI-nek.
A rendőrség szombaton még azt közölte, hogy egy személygépkocsi hajnalban lesodródott az útról Izsófalván, és az autót vezető férfi - akinek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve - meghalt.
A szóvivő vasárnap elmondta: a baleset után néhány másodperccel érkezett a helyszínre egy másik autó, amelynek 21 éves vezetője elütötte az úttesten fekvő férfit, majd megállás nélkül továbbhaladt. Néhány száz méter után, műszaki hiba miatt az autó megállt, de vezetője akkor sem próbált meg segítséget nyújtani az elgázolt férfinak, hanem távozott. Nem segített az az öt ember sem, aki a két autóban ült, közülük az egyik az árokba borult járműben.
A rendőrök ellenük segítségnyújtás elmulasztása vétség, míg a gázoló autót vezető ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt indított eljárást, és őt őrizetbe is vették.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
