Városlista
2025. október 21, kedd - Orsolya

Hírek

2017. Március 19. 04:59, vasárnap | Belföld
Forrás: mti

Majdnem negyedmillió háztartásban már elérhető a szupergyors internet

Majdnem negyedmillió háztartásban már elérhető a szupergyors internet

Mintegy 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet a szolgáltatók önerőből finanszírozott beruházásainak köszönhetően.

Mintegy 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet a szolgáltatók önerőből finanszírozott beruházásainak köszönhetően.
Csaknem 60 milliárd forint költségvetési és uniós forrásból pedig még az idén megkezdődik a hálózatfejlesztés az ország minden részén - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján a fővárosban.
Az államtitkár elmondta, hogy az ország 143 járásában a következő hónapokban, Közép-Magyarországon pedig ősszel kezdődhet meg a hálózatfejlesztési munka, így az Európai Digitális Menetrend 2020-as céldátumánál Magyarországon lényegesen hamarabb, 2018 végére mindenhol lesz legalább 30 mbit/s sebességű internetkapcsolat. Hozzátette, hogy a Szupergyors Internet Program eredményeképp létrejövő, vezetékes és hálózati megoldásokat ötvöző hálózati infrastruktúra a háztartások internet-hozzáférésének biztosításán túl a vállalkozások versenyképességének is alapja. A jövő a hétköznapi és a gazdasági életben is digitalizációról szól, ezért a kormány minden magyarországi háztartás, vállalkozás és intézmény számára biztosítja a korszerű internet-hozzáférést a vezetékes - elsősorban optikai - hálózat, valamint a mobil technológia kiépítésével - fogalmazott Kara Ákos.

A sajtótájékoztatón Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos azt mondta, hogy a 150 milliárd forintos - kormányzati és uniós forrásból, valamint a szolgáltatók önerős beruházásaiból megvalósuló - hálózatfejlesztési program mellett 2018-ra tovább csökken az internet áfája, befejeződik a teljes oktatási rendszer digitális átalakítása és a wifi-hálózat országos fejlesztése. Ennek eredményeképp minden tanteremben elérhető lesz a világháló, az ország valamennyi településén létesül legalább egy szélessávú wifi-elérési pont, az országszerte induló térítésmentes képzésekkel pedig javulhatnak a lakosság a digitális kompetenciái és ezzel az elhelyezkedés esélyei is a munkaerőpiacon - hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos. Hozzátette, hogy folyamatosan fejlesztik a mobilinternet-hálózatot is, ennek köszönhetően a magyarországi rendszer az elmúlt három évben a világ legjobbjai közé került.

Deutsch Tamás közölte azt is, hogy a következő hetekben megjelenik a szolgáltatók kínálatában a kedvező árú Digitális Jólét Alapcsomag, a jövőben pedig várhatóan még olcsóbbak lesznek az előfizetések a szolgáltatók versenyének köszönhetően.

A miniszterelnöki biztos szerint 2018-ra a magyarországi internethálózat lehet a legkorszerűbb Európában és megkezdődhet az 5G technológia szélesebb körű felhasználása, valamint az akár 1 gigabites hálózati kapcsolatok kiépítése is.

Címkék: háztartás, internet

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld

Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron

Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.

2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld

Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak

A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget