Hírek
2014. Május 26. 08:15, hétfő |
Helyi
Forrás: lvp
Leszakadó mennyezett, rosszullétek –rendkívüli események a vasárnapi EP-választáson
Rosszullétek, elesés, leszakadó mennyezet, urnába dobott személyi igazolvány, egyebek között ezek zavarták meg az Európai Parlamenti választásokat vasárnap az országban.
Budapesten a III. kerületben, a 82-es szavazókörben leszakadt két négyzetméternyi mennyezet a szavazás közben és az urnára esett. Az információk szerint nem sérült meg senki, de egy időre felfüggesztették a szavazást.
A Nógrád megyei Nagykeresztúr 1-es szavazókörében rosszul lett a szavazatszámláló bizottság elnöke, akit fia kórházba szállított. A szavazást nem kellett felfüggeszteni, mert a bizottság 6 fővel határozatképes maradt.
Szintén a megyében, de Lucfalván ugyanígy az elnök lett rosszul, akit a mentő kórházba szállított. Közben a szavazás nem szünetelt.
A Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen a 32-es szavazókörben a bizottság elnökhelyettese lett rosszul, akihez mentőt hívtak. A rosszullét pillanatában nem volt szavazópolgár az épületben, a választás pedig itt sem lett felfüggesztve.
Békésben, Gyulán a 16. szavazókör épületének aulájában egy idős állampolgár elesett a lépcsőn és valószínűleg eltört a karja. A történtek miatt nem kellett felfüggeszteni a szavazást.
Békéscsabán a 33-as szavazókör helyiségébe belépő választópolgár megbotlott és elesett.
A Fejér megyei Beloiannisz első szavazókörében egy választópolgár jelezte a szavazatszámláló bizottságnak, hogy tévedésből az urnába dobta a személyazonosító igazolványát és a lakcímkártyáját, amit az szavazatszámláló bizottság a szavazatszámlálás befejezését követően visszajuttatott.
Baranyában Pécsen a 117-es választókörben egy szavazó a szavazást követően, a szavazóhelyiségből való távozás közben elszédült és elesett. Részére azonnal mentőt hívtak és a szavazást majd fél órára felfüggesztették.
A Hajdú-Bihar megyei Püspökladány 1-es válaszkörében a szavazóhelyiségben az egyik delegált tag elvesztette az eszméletét, leesett a székről. Szintén a mentők segítettek, a szavazás pedig rövid időre felfüggesztette a bizottság.
Szentendrén a jelentések szerint ezúttal nem történt rendkívüli esemény egyik választókörben sem.
Kapcsolódó cikk:
Elsöprő Fidesz-siker, kevés szavazó – Szentendre az átlagnál jobb - adatok és nyilatkozatok
Magyar EP-képviselők listája
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 26. 16:00, vasárnap | Életmód
ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
