Hírek
2012. Március 28. 07:19, szerda |
Sport
Forrás: STOP / MTI
Lealázta az osztrákokat a magyar síző
A felnőttek és a juniorok között egyformán Miklós Edit diadalmaskodott lesiklásban az alpesi sízők múlt hét végi osztrák bajnokságán, ezzel jelentős mennyiségű világranglistapontot szerzett.
A hazai szövetség hétfő esti tájékoztatása szerint a tavaly januárban honosított, csíkszeredai születésű versenyző ezekkel az eredményekkel várhatóan az 52-53. helyet foglalja majd el lesiklásban a nemzetközi szövetség (FIS) világranglistáján, s ha megfelelő támogatást kap, a következő szezonban már jobb rajtpozícióból indulhat a Világkupa-futamokon.
Miklós 2010 februárjában a vancouveri téli olimpia lesiklóversenyében megsérült, s a hosszú gyógyulás után a nemzetváltás miatt elveszítette az addig megszerzett ranglistapontjait. Ezt követően a 2011/12-es szezonban tudott csak teljes értékűen versenyezni, de - amint a honi szövetség közleménye fogalmaz - "szponzorok híján, valamint a hazai szövetség négy szakágára jutó csekély mértékű állami támogatásából nem tudta felkészülését megfelelő módon finanszírozni". Miklós a szezonnyitó tengerentúli versenyeken nem tudott rajthoz állni, ennek ellenére a január végi, St. Moritzban rendezett Vk-n - első magyar nőként - pontot szerzett, ilyenre a honi alpesi sízés történetében utoljára 30 éve volt példa.
A közlemény szerint Miklós a szezonzáró németországi versenyeken még gyarapíthatja világranglistapontjait, s megfelelő szponzori, vagy állami támogatással a következő idényt már Dél-Amerikában kezdheti meg. Ha a felkészülési körülményei javulnak, a jövő évi, schladmingi világbajnokságon tehetségéhez és tudásához méltó eredményeket érhet el, ráadásul ez a viadal már a 2014-es szocsi téli olimpiai kvóták megszerzése szempontjából is jelentős esemény lesz.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.
