Hírek
2014. Január 21. 08:03, kedd | Helyi
Kosárlabda: egy félidőre futotta a felnőtteknek, a juniorok a hajrában nyertek
Parádés első félidő után kicsúszott a játék a Szentendrei Kosárlabda SE NB II-es csapatának a kezéből szombaton, és így vesztettek a fiúk az ELTE-BEAC ellen. A juniorok viszont vasárnap remek véghajrával győztek.
SZKSE–ELTE-BEAC Újbuda (Rózsa Dávid tudósítása)
Hazai pályán fogadta az ELTE BEAC csapatát a Szentendrei Kosárlabda SE NB II-es felnőtt csapata a hétvégi forduló keretében. A szentendrei fiúk egy nehéz vereség után mindenképpen egy győzelemmel akartak javítani hazai pályán, a fiatal ellenfél ellen.
Az első negyedben sikerült ennek megfelelően is kezdeni, a csapat kezdő irányítójának hiánya ellenére. Ezzel együtt, talán kissé meglepve az ellenfelet és saját magukat is, kilenc pontos előnyt sikerült kidolgozniuk a fiúknak, 20-11-es vezetéssel.
A második negyedben folytatta az együttes a domináns játékot, amit jó védekezéssel alapoztak meg kosarasaink. Az ellenfél is elkezdett azonban magára találni, de ennek ellenére magabiztos, 37-24-es vezetéssel térhettek pihenni a szentendrei fiúk.
A nagyszünet után, viszont megtört a hazai csapat lendülete, míg az ellenfél újult erővel tudott kifutni a pályára. Ennek eredményeképpen, könnyű kosarakat tudtak szerezni az újbudaiak, míg a hazaiak mind támadásban, mind védekezésben elveszítették a fonalat. Szorossá is vált az állás a negyed végére, hiszen 48-45-ös hazai vezetésnél vonultak le a pályáról a csapatok.
A negyedik negyedben tovább folyt a szoros csata, többször is átvette mind a két alakulat a vezetést. Az utolsó másodpercekben, három pontos vendégvezetésnél, még volt a szentendrei csapatnak esélye az egyenlítésre, és ezzel a hosszabbításra, de az egyenlítő találat végül már csak időn túl érkezett.
A vége így SZKSE- ELTE BEAC: 64–67

Óbudai Kaszások - Szentendrei SZKSE (Nagy Olivér összefoglalója)
Vasárnap a délelőtti hazai mérkőzést követően, vendégként játszott a szentendrei junior kosárcsapat Óbudán a Kaszások ellen. A meccs rangadó volt, mivel a két csapat közel azonos szinten állt az idei ranglistán. A szentendreiek kemény küzdelem és erőfeszítés után végül sikeresen vették az akadályt.
A fiúk egy kicsit lassan kezdtek neki az első félidőnek, így a kaszások hamar átvették a vezetést és meg is tartották. A vendégjátékosoknak kellet egy kis idő, míg hozzászoktak a pályához, sok volt a kihagyott dobás, büntető és ziccer az egész félidőben. A védekezés sem ment tökéletesen, így a pontkülönbség tízes nagyságrendű lett.
A második félidőben már sokkal jobban ment a támadás, a szentendreiek hamar behozták a ponthátrányt, és a védekezés is jól összeállt. Az ellenfél legtöbb támadását sikerült kivédekezni és így rengeteg pontot szereztek játékosaink indításokból. Az utolsó negyed kezdetén mindössze hat ponttal vezettek a kaszások, amikor a szentendreiek egy pár jól eldobott hárompontos dobással eldöntötte a meccs végeredményét, és így csapatunk végül 67 - 58-ra nyertek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 15. 07:32, csütörtök | Bulvár
Magyar filmesekről nevezték el a Nemzeti Filmintézet fóti műtermeit és várdíszletét
2026. Január 15. 07:31, csütörtök | Sport
Férfi vízilabda Eb - Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott
A magyar válogatott szerdán 21-6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.6
