Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Augusztus 30. 09:00, kedd | Helyi
Forrás: Origo

Kortárs művészek buliztak három napig Szentendrén

Kortárs művészek buliztak három napig Szentendrén

Tisztességesen lezárta a nyarat a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál.

Amikor az utcán hömpölyög a művészet

Óvatos becslések szerint is legalább 130 képzőművész él Szentendrén, ez is lehet az oka, hogy a 9. alkalommal megrendezett, háromnapos Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál olyan változatos programkínálattal várta a látogatókat, mintha Európa összes kortárs művészeti galériáját egybenyitották volna, annyi extrával, hogy itt maguk a művészek is elérhetőek voltak teljes, sőt, kifejezetten barátságos valójukban. Lelkes lokálpatrióták nyitották ki házaik, galériáik, műhelyeik és üzleteik ajtaját, hogy a betérők felfedezhessék titkaikat, megismerhessék a rejtett Szentendrét.

Elstartolt az Art Capital

Ezen a hétvégén kezdődött a nagyszabású Art Capital művészeti programsorozat is, amely október közepéig tart - hívta fel a figyelmet a fesztiváligazgató. Ennek fő célja, hogy a kiemelkedő művészeti hagyománnyal rendelkező Szentendre a képzőművészet magyar fővárosává válhasson.

Fesztivál nappal

Az időjárás is a szervezőkkel volt a hétvégén, a legfiatalabbak már kora reggel megszállták a vásári játékokat, ezután dönthettek: vagy a Felnőttmegőrzőben hagyták a szülőket vagy velük együtt keltek útra a sétálóutcákon, ahol - mint egy modern mesében kortárs képzőművészeti alkotások kísérték őket valamelyik GastroArt-helyszínig, ahol hagyományos fogásokat kínáltak a helyi éttermek – egészen újszerű felfogásban.

Fesztivál éjjel

Sötétedés után életre keltek a színes lampionok, egyenessé téve az utat a Borszínpad és a Pódiumszínpad között. Az út - maga is önálló programként – adott ponton átalakult a Mondvacsinált utcafesztivállá, itt élő és elektronikus zenével kísérve, különleges kézműves sörökkel és termelői borokkal, egyedi koktélokkal, prémium italkóstolóval találkozott a közönség. Vasárnap este pedig a Neoneon Fényfőtér-előadás idejére a szentendrei épületek különleges színekben pompáztak, jelezve: Szentendrén mindig történik valami érdekes.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 19:24, kedd | PR

Új app jutalmazza a tudatos vezetést: itt a Drivello

Az új mobilalkalmazás teljesen új szintre emeli a tudatos vezetést. A Drivello a legmodernebb technológiát használja, hogy a sofőrök valós idejű visszajelzést kapjanak vezetési stílusukról

2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.

2025. December 02. 07:12, kedd | Belföld

ÉKM: a főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára

Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra.