Hírek
2016. Április 09. 09:00, szombat |
Helyi
Forrás: TV Szentendre
Könyvbemutató a PMK-ban
Megjelent Deim Pál A nagy művészet csendben növekszik című könyve.
Április 1-jén mutatták be Deim Pál A nagy művészet csendben növekszik című könyvét a Pest Megyei Könyvtárban, amelyen a szerző sajnos nem tudott részt venni betegsége miatt. Deim Pált unokája, Deim Réka képviselte a bemutatón, amelyen részt vett Szondi György, a kötetet megjelentető Napkút Kiadó vezetője és Wehner Tibor művészettörténész, aki az írásokat válogatta, szerkesztette.
Wehner Tibor elmondta, hogy harminc éve áll kapcsolatban Deim Pállal, azóta ismeri írói munkásságát. Ezek a művészetelméleti-művészetkritikai írások 1972 és 2014 között születtek, és „eldugott” fórumokon jelentek meg: helyi kiadványokban, katalógusokban, az országos fórumoktól távol. Ezeket a szerteágazó témájú írásokat – melyek Deim Pál óriási jelentőségű életművének szerves részei – jelentette meg egy összegző kiadványban a Napkút Kiadó.
A kötet három témakörből tevődik össze. Az első részben az ars poetica jellegű írásokat gyűjtötték egybe, a második részben a kortársaktól, korunk művészetéről írt értekezések olvashatók, a harmadikban pedig a Szentendre témájú írások szerepelnek, s külön alfejezet foglalkozik a MűvészetMalommal.
Wehner Tibor szerint a legélvezetesebb eszmefuttatások a kortárs művészek emlékének a megörökítése. Szép írásokban emlékezik meg Barcsay Jenő és Németh Miklós életművéről, Gadányi Jenőről, akit mesterének vallott, Pirk Jánosról, akit a legnagyobbakkal von párhuzamba, Mészáros Dezső szobrászról, akinek szoborparkja az ő támogatásával nyílhatott meg. Ezek az írások közel hozzák az olvasóhoz Szentendrét és Deim Pált, a város szeretete sugárzik minden sorából. A kötet tartalmaz még bibliográfiát és a művész szakmai életútját.
Végül Wehner Tibor köszönetet mondott a művész unokájának, Deim Réka művészettörténésznek az írások rendezéséért, és fiának, Deim Péternek a fotók, reprodukciók közlésében nyújtott segítségéért.
Deim Réka elmondta, hogy nagypapája nagyon sajnálja, hogy nem lehet jelen, mert nagyon készült az eseményre. Beszélgettek arról, hogy mit szeretett volna elmondani a közönségnek. Ha itt lett volna, biztosan személyes élményeiről mesélt volna, például Mészáros Dezsőről, ezért Réka felolvasta a szobrászművészről szóló írást.
Szóba került még, hogy az összeállításba a művész kiterjedt levelezése nem került be, pedig azok is nagyon izgalmasak, mert hihetetlen nagy forrásanyag van benne, van még tehát tennivaló a forrásközlés területén. Szondi György elmondta, hogy terveznek egy sorozatot ismert művészek leveleinek közreadásából, s hozzátette, hogy szeretnék majd efZámbó István képzőművész írásait is megjelentetni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
