Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2013. Június 12. 08:49, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Kitűnőre vizsgázik a mobilgát Szentendrén

Kitűnőre vizsgázik a mobilgát Szentendrén

Bevált, „kitűnőre vizsgázik” a szentendrei a mobil árvízvédelmi fal, amely már negyedik napja tartja a megáradt Duna hatalmas víztömegét - mondta a város polgármestere kedden az MTI-nek.

Dietz Ferenc kifejtette, hogy a szentendrei tetőzéskor - 796 centiméternél - 1,45 méterig ért a víz a 180 centiméter magas mobil falnál vasárnap délelőtt, és kedd délben is még 1,02 méternél tartott.
A városvezető hangsúlyozta, hogy a szakemberek egyöntetű véleménye szerint a Magyarországon még új árvízvédelmi rendszer, a 2013 márciusában elkészült mobil gát „hibátlanul működik” a Duna történelmi áradásakor.

A polgármester felidézte: a város 2009-ben döntött arról, hogy az óvárost és azon belül a Duna-parti korzót olyan védművel óvják meg, amely láthatatlan, ha nincs árvízi helyzet. A korábbi, 1965-ben készült gát jóval az utcaszint fölött volt, így a városnak megszűnt a kapcsolata a folyóval.

A belvárosi szakaszon 333 méter hosszan kiépült rendszernek köszönhetően a tereprendezés után teljes dunai panoráma fogadja a sétálókat, de a folyó felől is lélegzetelállító az óváros látképe - mondta Dietz Ferenc. Hozzátette, valódi turisztika szenzációt sikerült megvalósítani úgy, hogy közben a rendszer százszázalékos biztonságot is nyújt.

Kitért arra, hogy a védekezés nemcsak itt zajlik, a további hat kilométeres szakaszt is sikerült megóvni, hála a szentendrei önkénteseknek. A település vezetője elmondta: a mobilgát egy 2,5 kilométeres, 1,3 milliárd forintba kerülő gátépítés és -felújítás része, a költségből 700 millió forintot tett ki az árvízvédelmi fal. A beruházás teljes egészében támogatásból valósult meg, az építkezés 2012 augusztusában kezdődött.

Bevált a szentendrei mobilgát

Az ár levonulta után a szakemberek szétbontják, biztonságos helyre szállítják és folyamatos karbantartás mellett tárolják a mobil árvízvédelmi falat. A szakszerű összeszerelést két ember nyolc óra alatt tudja elvégezni.

Varjú Lajos, a kivitelező Swietelsky-Kötiviép’B Konzorcium projektvezető-helyettese kiemelte: maga a fal csupán a látványosabb része az új gátnak, mert alatta egy hatméteres vasbeton vízzáró fal van, valamint egy 80 centiméteres vasbeton szerkezet épült.

Az IBS IAH által gyártott fal elemei, a 20 centiméteres, egymásra helyezett gerendák különleges - alumínium, magnézium, szilícium - ötvözetből készültek, a fal teherbírása egy oszlopnál (4,5 négyzetméteren) 6,5 tonna. Ezért tudja a szerkezet a mostani hatalmas nyomást is állni - mondta.

A bajor cég nevéhez fűződik Köln árvízvédelmi rendszere, amely 9,3 kilométer hosszú. Az árvízvédelmi falra tíz év garanciát vállaltak.

A mobilgát hatékonyságának másik nagy bizonyítéka az ausztriai Krems. FOTÓK

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű