Hírek
2016. Március 21. 11:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Kiállítás nyílt a P’Art Mozi Galériájában
Deim Pál, Deim Péter és Deim Balázs kiállítását Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester nyitotta meg a P’Art Mozi Galériájában.
A felületes szemlélő a plakátot látva azt hihetné, újabb digitális fejlesztés történt a P’Art moziban. De nem, továbbra is „csak” 2D-ben nézhetjük a nagyszerű filmeket, ezen a héten éppen az idei Oscar díjasokat.
Jelen esetben három azonos családnevű képzőművészre utal. Nem névrokonság, nem véletlen. Nagyapa, apa és unoka állít ki együtt. És most újabb 2D-vel bővíthetném a címet: Deim Pál, Deim Péter, Deim Balázs, a Deim Dinasztia. Azt hiszem, talán nem túlzás dinasztiaként említeni, ha egymás után már a harmadik generáció (ahogy Pali bácsi mondaná: DEGENERÁCIÓ) folytatja ugyanazt a hivatást, életpályát, jelesül a képzőművészetet.
3 autonóm személyiség, 3 egymástól jól megkülönböztethető művész, mégis, félreismerhetetlenül azonos gondolkodás.
A „dinasztia alapító” Deim Pál munkáit a belső, napsárga szobában láthatjuk. Pali bácsi egészségi állapotára hivatkozva, csak hosszas unszolásra vállalkozott a kiállításra. Innen kívánunk neki jobbulást, hiányzik jól ismert alakja a városi megnyitókról. De remek, általa válogatott munkái képviselik örökifjú szellemét. A jellegzetes Deim motívumok széles spektrumát láthatjuk a változatos technikával készült műveken. Szitanyomat, rézkarc, egyedi rajz, vegyes technika, fotómontázs, mind-mind megtalálható a mester eszköztárában. Annyiszor és oly sokféleképpen méltatták már munkásságát szakemberek, hogy én most nem vállalkoznék műelemzésre.
A bordó teremben a fiú-apa Péter művei láthatjuk. Péter szakmáját és hivatását tekintve fotós. De mint láthatjuk, a képalkotás egy olyan keskeny határmezsgyéjén jár, hogy az avatatlan szem néha nem tudja, hogy grafikát vagy fotót lát. A fotót csak kiindulópontnak használja, hogy egy-egy apró motívum által inspirálva, addig tükrözzön, forgasson, szolarizáljon, egyszóval alkosson, hogy ember legyen a talpán, aki (a művész segítsége nélkül) megtalálja a kiinduló pontot. De úgy gondolom, nem is ez cél. A technika segítségével sátorlapon átszűrődő fények, lepattogzott fóliák, növényi lenyomatok, ipari mintázatok nyernek új jelentést és nyújtanak minden befogadó számára más és más jelentést, asszociációt, egyszóval művészi élményt.
A legifjabb D, Balu a folyosón egy összefüggő sorozattal mutatkozik be, amellyel egy pályázaton is indul. Édesapjához hasonlóan, ő is a fényképezőgépet választotta kifejező eszközének. Itt kiállított képei egy végletekig letisztult, már-már sivárnak ható vizuális világot tárnak elénk. A rideg ipari környezetet szinte nap, mint nap láthatjuk, mégis, olyan szeleteket vág ki belőle, amelyet csak ő vesz észre.
A geometrikus síkok, színes foltok, tükröződések, egységes, merész kompozíciókká állnak össze. Embert nem látunk a képeken, de egy belógó kerékpár, kutyának szánt tál és lánc utal a jelenlététére.
A kísérletezés, egyéni látásmód, meghökkentő ötletek mindig is közel álltak hozzá. Mindannyian emlékezhetünk pl. a sörös dobozból készített camera obscurára, amelyen keresztül elénk tárta a környező világot.
És ezzel el is érkeztünk ahhoz a félreismerhetetlen közös nevezőhöz, ami összeköti a 3 szuverén alkotót. A kísérletezés, állandó megújulás, a műfaji határok feszegetése, kitágítása, jellegzetes egyéni látásmód, a formák, motívumok más minőséggé, esztétikai élménnyé transzponálása.
Őszintén kívánom, hogy még sokáig folytatódjon, és újabb D-kkel bővüljön a dinasztia.
Kép és szöveg: Paraszkay György (a 3D kiállítás ötletgazdája).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
