Hírek
2013. Június 18. 08:22, kedd |
Helyi
Forrás: MTI/fotó: szentendreihirek.hu
Kezdődnek a Szentendrei Teátrum és Nyár programjai
Az új Ferenczy Múzeum átadásával indul kedden a Szentendrei Teátrum és Nyár két és fél hónapos programsorozata - mondta el az MTI-nek a Szentendrei Kulturális Központ sajtóreferense.
Kiss Zsuzsa kiemelte, hogy ebben az évben három bemutatóval is kedveskedik a közönségnek a Duna-parti város tradicionális nyári programsorozata: Lőrinczy Attila Könnyű préda című vígjátékát, Paul Blake Római vakáció című zenés játékát és a Ferenczy Múzeum Gertudis-kiállításához kapcsolódó, különleges Bánk bán-előadást láthat a közönség.
A programban szerepel még a Szív hídjai turnébemutatója, valamint az Örkény Színház, a Katona József Színház, a Frenák Pál Társulat és a Nézőművészeti Kft. vendégjátéka is. Augusztusban folytatódik a tavaly elkezdett, kortárs drámákat bemutató felolvasószínházi sorozat, mely során az előadások után az alkotókkal kötetlen beszélgetésre nyílik lehetőség. A kisgyermekes családokat vasárnap délelőttönként gyermekszínházi előadások várják.
A fesztivál koncertprogramját Domenico Menini tenor és Denis Biancucci zongoraművész olasz dalestje nyitja, majd koncertet ad a Vujicsics együttes, a Kiscsillag és az Új Szentendrei Kamarazenekar. A dzsesszfesztivál a Borbély Műhely, a Trio Midnight, valamint Fábián Juli & Zoohacker közreműködésével igazi zenei csemegének ígérkezik.
Szentendre múzeumai és kiállítóterei is gazdag és izgalmas látnivalókat kínálnak a nyáron. A Ferenczy Múzeum új épületében a 20. századi szentendrei művészetet bemutató három állandó kiállítás és a Merániai Gertrúd emlékezete című időszaki tárlat várja a látogatókat, a MűvészetMalomban Művészet és Tér címmel nemzetközi grafikai kiállítást, Testobjektív címmel kortárs magyar művészek műveit bemutató tárlatot kínálnak és augusztus végéig látható a Budapest Art Expo Friss - Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Biennáléja.
Június 22-én, a szentendrei múzeumok és galériák éjszakája keretében a város valamennyi múzeuma, kiállítótere és galériája változatos programokkal várja a közönséget késő éjszakáig.
A fesztivál a nyár utolsó hétvégéjén a Szentendre éjjel-nappal nyitva című háromnapos rendezvénnyel zárul, az idei év újdonsága, hogy a már hagyományos programok mellett Művészet és Mámor címmel gasztronómiai és borfesztivál is része lesz a programnak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás