Hírek
2016. Február 23. 10:16, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Kevéssel többen születtek és sokkal többen haltak meg tavaly
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015-ben, mint tavalyelőtt - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-t.
A jelentés szerint 2015-ben 91 700 gyermek jött világra, ami mindössze 190-nel, 0,2 százalékkal haladta meg az előző évit. A születésszám az év első öt hónapjában és szeptemberben emelkedett, a többi hat hónapban viszont elmaradt az előző évitől. A legnagyobb, 5,6 százalékos növekedést januárban regisztrálták, a legjelentősebb visszaesés pedig júliusban történt, amikor 4,1 százalékkal kevesebben látták meg a napvilágot, mint egy évvel korábban.
A 12 hónap alatt 131 600-an hunytak el, ami 4,2 százalékkal - számszerűen 5292-vel - több, mint 2014-ben. A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, hatban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A január-februári jelentős, átlagosan 22 százalékos halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke játszhatott közre. A július-augusztusi, átlagosan 7,2 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok állhattak. Ezt követően a szeptember-decemberi időszakban átlagosan 4,9 százalékkal kevesebb elhunytat regisztráltak, mint egy évvel korábban.
A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. évi 34 798-cal szemben 2015-ben 39 900 főre nőtt.
A 2015-ben anyakönyvezett 45 900 házasságkötés nagymértékben, 18 százalékkal - számszerűen 7120-szal - múlta felül a bázisidőszaki értéket. A frigyek száma az év mindegyik hónapjában meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül októberben 40 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.
Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Míg az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal magasabb volt a 2014. évihez képest. A természetes fogyás mértéke (0,6 ezrelékponttal) 4,1 ezrelékre emelkedett. 2015-ben ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző évhez viszonyítva és ez az eddig mért legalacsonyabb érték. A házasságkötési arányszám (4,7 ezrelék) 0,8 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 823 ezer volt 2015 végén - közölte a KSH.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
2026. Április 27. 07:34, hétfő | Belföld
Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
