Hírek
2020. Július 20. 11:05, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Kétmilliárd forintos panzióépítési pályázat indul

Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal panziók építésére pályázhatnak a vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszegre
- jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban. Varga Mihály kiemelte: a turizmus egyike a koronavírus által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseken keresztül már több mint 300 milliárd forinttal segítette a turisztikai cégeket.
A turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt, a járvány miatt azonban leállt az ágazat - mondta, kiemelve, hogy májusban a vendégforgalom 93 százalékkal, a reptéri utasforgalom 98 százalékkal zuhant vissza.
Ezért a kormány a gazdaságvédelemben is külön hangsúlyt helyez a turisztikai szektor újraindítására - tette hozzá.
A Pest megyei vállalkozások és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok most a program keretében 1,8 milliárd forint értékben, 60 és 300 millió forint közötti támogatást igényelhetnek, amelyből lehetőség van új panziók építésére és a működtetéshez szükséges eszközök beszerzésére, informatikai és infrastrukturális beruházásokra.
A miniszter emlékeztetett: Pest megye az uniós előírások miatt a hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb uniós fejlesztési forráshoz jut hozzá, ezért a kormány 2021-ig 80 milliárd forint támogatást nyújt hazai forrásból a térség fejlesztéseire.
Az "Új panziók létesítése Pest megye területén" című felhívás pályázati dokumentációja hétfőtől elérhető a www.allamkincstar.gov.hu oldalon, a támogatási kérelmeket 2020. szeptember 15. reggel 8 órától nyújthatják be majd a pályázók.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.