Hírek
2016. Augusztus 25. 09:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Kárpát-medencei főiskolás tábor Szentendrén
A Rákóczi Szövetség rendezvénye a közélet, a gazdaság, a tudomány és a kultúra különböző területeinek megismerésére teremt lehetőséget programjaival a Kárpát-medencei magyar egyetemi diákszervezetek képviselői számára.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a tábor résztvevői a programokon keresztül mélyebben megismerhetik a szövetség céljait, és így hozzájárulhatnak a megvalósításukhoz. Hangsúlyozta: a rendezvény egyszerre szolgálja a fiatalok magyar identitástudatának megtartását, erősítését, a sokrétű kapcsolatok létrehozását a magyarországi közösség és a határon túli magyar közösségek között. Hozzátette: a tábor fontos eleme, hogy ifjúsági kapcsolatok épülnek a különböző nemzetrészek között.
Csáky Csongor főtitkár a fiatalok köszöntésekor felidézte: 250 felett van a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezeteinek száma a Kárpát-medencében, a szövetség 23 ezer tagja közül mintegy 10 ezerre tehető a középiskolások száma. Megjegyezte azt is, hogy az egyetemi világot nehezebb megszólítani. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a szövetség tevékenységének két fő iránya van: a magyar identitás megőrzése a határon túli régiókban, valamint az ifjúságszervezés. Példaként említette, hogy tavaly 350 középiskola 13 500 diákját tudták utaztatni a Kárpát-medencén belül.
Kitért arra is, hogy fontos céljuk: minden magyarul beszélő család gyermeke magyar iskolában tanuljon. Ezt szolgálja a tízezer forintos szimbolikus ösztöndíj azoknak a családoknak, amelyek magyar iskolát választottak gyermeküknek. Hozzátette: szeptembertől decemberig kétszáz határon túli település mintegy 5500 családjához szeretnének eljutni. Az ösztöndíjprogramot hozzávetőleg 250 magyar önkormányzat támogatja.
A péntekig tartó táborban idén hetven fiatal vesz részt, a rendezvény előadói között szerepel mások mellett Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletének vezetője, Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke és Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja elnöke is.
Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
