Hírek
2024. Szeptember 29. 08:20, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Izraeli hadsereg: légicsapásban meghalt a Hezbollah vezetője

Az izraeli hadsereg (IDF) azt közölte szombaton, hogy egyik előző napi célzott bejrúti légicsapásában életét vesztette az Iránból támogatott libanoni síita mozgalom, a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk.
Az IDF közlése szerint a Hezbollah milíciájának több parancsnoka is meghalt a szóban forgó légicsapásban, amely egy haditanácskozás közben érte őket főhadiszállásukon egy lakóépületek alatti helyen, a főváros Dahíja nevű negyedében. Miután meggyőződtek arról, hogy Naszrallah sejk is meghalt, Herci Halévi, az IDF vezérkari főnöke kijelentette: Izrael széles eszköztárával mindenkit utolér, aki támadja vagy fenyegeti a területét, lakosait.
Az IDF úgy tudja, hogy bejrúti légitámadásaiban a Hezbollah hat föld alatti fegyverraktára is megsemmisült. Értesülése szerint a milíciának voltak kínai gyártmányú rakétái - C-704 és C-802-esek - is az irániak mellett. A készletükben szereplő iráni Gader rakéta hatótávolsága mintegy kétszáz kilométer. Izrael szerint a hajók elleni rakétáikat néhány perc alatt be lehetett volna vetni az izraeli haditengerészet ellen, ha erre szükség lett volna. A szervezet tapasztalt, elit egysége, a Radván őrizte és kezelte ezeket a fegyvereket.
A Hezbollah tagadja, hogy lakóépületekben vagy ezek alatt létesítene fegyverraktárakat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 18. 07:49, kedd | Külföld
Izraeli-palesztin - Izrael nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, legkevesebb kétszázharminc gázai életét vesztette
Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradó éjjel.
2025. Március 17. 07:34, hétfő | Külföld
Donald Trump és Vlagyimir Putyin közvetlenül egyeztethet a tűzszüneti javaslatról a következő héten
A tűzszüneti javaslatról egyeztethet a jövő héten Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte az amerikai elnök különleges megbízottja vasárnap.
2025. Március 17. 07:34, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államokban tovább növekedett a tornádók és viharok halálos áldozatainak száma, százezreknél áram-kimaradást okozva
Az Egyesült Államokban 37-re emelkedett a déli és a keleti országrészt sújtó heves viharok, és a számos helyen kialakult tornádók halálos áldozatainak száma vasárnap.
2025. Március 14. 07:22, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Putyin: a tűzszünetet támogatjuk, de vannak megvitatásra váró kérdések
Az orosz elnök szerint a tűzszünet önmagában jó, támogatják, de vannak megvitatásra váró kérdések.